Élet-Stílus

Megnevezték Kubica csapattársát

A Renault is bemutatta új autóját és második pilótáját. Az R30-as a csapat klasszikus színeit viseli, az új versenyző pedig az orosz Vitalij Petrov.

A Ferrari, a McLaren, és a Sauber után a mezőnyből negyedikként a Renault-csapat is leleplezte új autóját.
Az R30-as az utóbbi két csapat autójához hasonlóan cápauszonyt kapott, azonban az orr tekintetében nem a Red Bull-féle trendet követi, sokkal inkább a tavalyi modell finomított változatának tűnik az idei megoldás. Az 2007-től a tavalyi bundabotrányig jelenlévő főszponzor, az ING kiszállásával a Renault az autó festését is radikálisan megváltoztatta: az R30-as a francia gyártó első F1-es korszakának fekete-sárga-fehér színeit viseli, kiegészítve a Total pirosával.

Megnevezték Kubica csapattársát 1

Az autó leleplezése mellett a csapat Robert Kubica új csapattársait is bemutatta: a híreknek megfelelően a második versenyző a tavalyi GP2-második orosz, Vitalij Petrov lesz. A 25 éves pilóta nemzete első képviselője a Forma-1-ben. A Renault két tartalékosa a csapatfőnök, Eric Boullier Gravity istállójából érkezik: egyikük a belga Jerome D’Ambrosio, másikuk pedig a holland-kínai Ho-Pin Tung.

“Az új Forma-1-es idény kezdetét mindig nagy várakozások előzik meg. Különösen igaz ez a Renault-nál, ahol 2010 egy új korszak kezdete lesz. Az új csapatstruktúrával, új pilótákkal, új színekkel bőven lesz érdekesség az új évben. A célok kitűzése nem könnyű, de nem titok, hogy újra az élre szeretnénk juttatni a Renault-t. Természetesen ez nem megy majd egyik napról a másikra, lépésenként haladunk” – mondta a csapatfőnök.

“Az R30-as versenyképes, erős, megbízható autó lehet, a tervezéshez agresszíven álltunk neki. Az enstone-i és viry-i üzemben éjt nappallá téve dolgoztunk, hogy a lehető legjobban kezdhessük az idényt. A gyárak már korábban is sikeresek voltak, nem felejtették el, mi kell az F1-es győzelemhez” – tette hozzá a francia szakember.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik