Élet-Stílus

Összecsapunk az oroszokkal

A magyar labdarúgó-válogatott március elején a világ élvonalába tartozó, igaz, a dél-afrikai vb-ről szintén lemaradt oroszokkal vív barátságos mérkőzést.

Az Erwin Koaman vezette magyar válogatott március 3-án fogadja az oroszokat a Puskás Ferenc Stadionban, továbbá a két csapat közös edzőtáborozáson vesz részt Telkiben – jelentették be az Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökségi ülésén.

A barátságos mérkőzésre a belépők jelentős részét rendkívül kedvező, 1500 forintos áron lehet majd beszerezni, és számítanak az Gyermek Labdarúgó-szövetség korábbiakhoz hasonló, eredményes közreműködésére is – azaz több ezer gyermek ingyenesen, szervezett formában tekintheti meg, mire megyünk Oroszország együttese ellen.

A Koeman-csapat tavasszal a vb-re kijutott német és holland válogatottal is összeméri majd az erejét. Előbbivel május 29-én Budapesten, utóbbival pedig június 5-én Amszterdamban „randevúzik”.

Nem lesz változás

Az MLSZ elnökségi ülésén döntés született arról, hogy az NB I, az NB II és az NB III jövő évi lebonyolítása semmiben sem változik a jelenlegihez képest. Az élvonalból kiesők – ezentúl mindig – 4-4 millió forintos szolidaritási támogatásban részesülnek a vagyoni értékű jogok értékesítéséből származó bevételekből – közölte az mlsz.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik