Élet-Stílus

Nadal bedobta a törölközőt

A címvédő Rafael Nadal elbúcsúzott az Australian Opentől: a spanyol teniszező két elveszített játszma és 3:0-ás hátrány után sérülés miatt feladta a negyeddöntőt Andy Murray ellen.

Nem lesz címvédés férfi egyesben. Rafael Nadalnak ugyanis az Andy Murray elleni negyeddöntő jelentette a végállomást a melbourne-i Grand Slam-viadalon. Az ötödik helyen kiemelt brit teniszező rendkívül magas színvonalon játszott, míg a második helyen rangsorolt riválisa – korábbi térdsérülése miatt – csak halvány árnyéka volt önmagának.

Murray nagyon biztosan nyerte az első szettet, a másodikat rövidítésben hozta, majd a harmadikban jelentős előnyhöz jutott és Nadal, akit egy labdamenet közben is ápolni kellett, 2 óra 30 perc elteltével feladta a kilátástalan küzdelmet. Murray ellenfele az Andy Roddickot búcsúztató Marin Cilic lesz, aki először jutott négy közé GS-tornán.

Djokovics az élre állhat

Hétfőtől akár világelső is lehet Novak Djokovics. A szerb teniszező csak bizonyos mérkőzések eredményeinek összejátszása esetén veheti át az elsőséget Roder Federertől. A svájcinak ugyanis ki „kellene” kapnia szerdán a negyeddöntőben az orosz Nyikolaj Davigyenkótól, és a brit Andy Murraynek is le „kell” győznie a horvát Marin Cilicet a négy között, hogy összejöjjön a tavalyelőtti bajnok Djokovics teljes triumfálása. Ebben az esetben a jelenlegi második helyezett, a már elbúcsúzott Rafael Nadal – aki tavaly még vezette a rangsort – lecsúszik a negyedik pozícióba.

A nőknél kedden Justine Henin és Cseng Csie jutott be az elődöntőbe. „Ez már lényegesen több, mint amit reméltem. Nincs mit bizonyítanom, egyszerűen örömmel fogadom, amit történik” – jelentette ki a másfél éves kihagyás után az év elején visszatért, hétszeres Grand Slam-győztes belga teniszező, miután kedden két szoros játszmában búcsúztatta a Kim Clijsterst tönkreverő orosz Nagyja Petrovát.

„Persze a tornának még nincs vége” – tette hozzá, utalva arra, hogy szívesen menetelne el egészen a végéig, ahogy hasonló helyzetben tavaly, a US Openen honfitársa, Kim Clijsters tette. „Csodálatra méltó, amit véghez vitt. Egy álom valósulna meg azzal, ha nekem is sikerülne nyernem, de azért mi két különböző személyiség vagyunk.”

Henin mindössze a harmadik női játékos, aki szabadkártyásként elődöntőig menetelt egy Grand Slam-viadalon. Korábban ez éppen Clijstersnek jött össze tavaly az Egyesült Államokban, illetve a most szintén négy közé került kínai Csennek 2008-ban, Wimbledonban. Henin és Csen egymással küzd majd meg a döntőért.

Australian Open

Férfi egyes, negyeddöntő:
Murray (brit, 5.)-Nadal (spanyol, 2.) 6:3, 7:6, 3:0 – feladta
Cilic (horvát, 14.)-Roddick (amerikai, 7.) 7:6, 6:3, 3:6, 2:6, 6:3

Női egyes, negyeddöntő:
Henin (belga)-Petrova (orosz, 19.) 7:6, 7:5
Cseng Csie (Zheng Jie, kínai)-Kirilenko (orosz) 6:1, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik