Élet-Stílus

Menetel a címvédő az Australian Openen

Magabiztos győzelemmel jutott be a negyeddöntőbe Serena Williams az idény első Grand Slam-versenyén. Nővére megszenvedett, akárcsak a férfiaknál Davigyenko. A juniorok között Fucsovics mindössze egy gémet vesztett az első fordulóban.

Egyesben nyert, párosban vereséget szenvedett az első fordulóban Fucsovics Márton a juniorok mezőnyében az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A hétfői játéknapon pályára lépett a fiatalok között Babos Tímea is, aki egyesben aratott vasárnapi győzelmét követően – a viadal honlapja szerint – párosban is a második körbe lépett.

A nőknél a címvédő Serena Williams nem töltött sok időt a centerpályán, alig valamivel több mint egy óra alatt elintézte a hazai közönség előtt szereplő Samantha Stosurt. Az amerikai fölényére jellemző, hogy a kétszettes meccsen, mindössze hét pontot veszített el a saját adogatójátékaiban. Az első szettben egyszer, a másodikban kétszer vette el ellenfele szerváját, és mostantól készülhet a fehérorosz Azarenka ellen.

Nővérének, Venusnak nem volt ennyire könnyű dolga a Francesca Schiavone ellen. A 17. helyen kiemelt olasz korábban egyszer sem tudta megverni Venust, ám úgy tűnt, hogy ezúttal megtörhet a sorozat. Az első szett elbukása után azonban felpörgött az amerikai, és valósággal átgázolt ellenfelén. Venus a nyolc között azzal a Li Nával csap össze, aki korábban meglepetésre kiejtette a negyedik helyen kiemelt Caroline Wozniackit.

A férfiaknál nem történt meglepetés, Federer, Djokovics, Davigyenko és Tsonga is ott lesz a negyeddöntőben. A szerb játékos különösebben meg sem erőltette magát a teljesen esélytelen lengyel Kobut ellen, az Australian Openen eddig szettveszteség nélkül menetelő Davigyenkónak viszont alaposan meggyűlt a baja a spanyol Verdascóval, és végül csak ötszettes maratoni csatában harcolta ki a továbbjutást.

A világelső Roger Fererer magabiztos győzelmet aratott Lleyton Hewitt felett. A helyi közönségkedvenc utoljára 2003-ban tudta megverni az ugyancsak 28 éves svájci sztárt, aki a következő fordulóban Nyikolaj Davigyenkóval találkozik. A remek formában lévő orosz utóbbi két meccsükön legyőzte Federert.

australian open

Férfi egyes, nyolcaddöntő:
Federer (svájci, 1.)-Hewitt (ausztrál, 22.) 6:2, 6:3, 6:4
Djokovics (szerb, 3.)-Kubot (lengyel) 6:1, 6:2, 7:5
Davigyenko (orosz, 6.)-Verdasco (spanyol, 9.) 6:2, 7:5, 4:6, 6:7, 6:3
Tsonga (francia, 10.)-Almagro (spanyol, 26.) 6:3, 6:4, 4:6, 6:7, 9:7

Női egyes, egyes, nyolcaddöntő:
S. Williams (amerikai, 1.)-Stosur (ausztrál, 13.) 6:4, 6:2
V. Williams (amerikai, 6.)-Schiavone (olasz, 17.) 3:6, 6:2, 6:1
Li Na (kínai, 16.)-Wozniacki (dán, 4.) 6:4, 6:3
Azarenka (fehérorosz, 7.)-Zvonarjova (orosz, 9.) 4:6, 6:4, 6:0

Junior fiúk, egyes, 1. forduló:
Fucsovics (magyar, 6.)-Rumjancev (orosz) 6:1, 6:0

Junior fiúk, páros, 1. forduló:
Eleveld/Lupescu (holland)-Berta, Fucsovics (1.) 6:2, 7:6

Junior lányok, páros, 1. forduló:
Babos/Dabrowski (1.)-Szeung Jon Hong, Ozaki Risza 6:3, 6:1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik