Élet-Stílus

Drámai csatában bukott el az NFL legendája

Mind a két főcsoport-döntőben az első helyen kiemelt, házigazda csapat diadalmaskodott: a New Orleans Saints drámai csatában, Indianapolis Colts a papírformának megfelelően jutott be a Super Bowlba, a profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) nagydöntőjébe.

Az Amerikai főcsoport képviseletében az Indianapolis Colts jutott be a Super Bowlba, miután hazai pályán 30-17-re legyőzte a New York Jets együttesét, ezzel visszavágott az alapszakaszban – igaz, már a tartalékokat szerepeltetve – elszenvedett vereségéért.

A házigazda Colts fokozatosan őrölte fel a Jets erejét, amely az újonc Mark Sanchez átadásiból elért touchdownokkal felelt a hazaiak mezőnygóljaira, majd Jay Feely 48 yardról rúgta a labdát a vasak közé, így nagy meglepetésre 2:11 perccel a második negyed vége előtt 17-6-ra az esélytelenebb, sokak által előre lesajnált Jets vezetett.

Az alapszakasz legértékesebb a játékosának liga történetében egyedülálló módon negyedszer is megválasztott Peyton Manning vezetésével azonban mindössze két játékból összehozott TD-vel válaszolt még a nagyszünet előtt az Indianapolis, amelynek a feljavult védelme a folyatásban már egyetlen pontot sem engedélyezett az ellenfélnek.

A Jets – egyébként kiváló – védőegysége viszont kétszer is behódolt Manningnek, aki végül három touchdown-átadással és 377 passzolt yarddal zárt, majd a végeredményt a rúgó Matt Stover állította be 21 yardról. A Colts harmadszor jutott be a Super Bowlba, kétszer meg is nyerte azt, ráadásul legutóbb – 2006-ban – éppen Miamiban, az idei nagydöntő helyszínén diadalmaskodott. Négy éve a Chicago Bearst győzte le 29-17-re.

A New Orleans Siants ugyanakkor 43 éves története során először játszhat nagydöntőt, miután drámai csatában, hosszabbítás után legyőzte a vendég Minnesota Vikings csapatát. A sportág élő legendájának tartott, 40 esztendős Brett Favre által dirigált Minnesota kétszer is megszerezte a vezetést, de a „szentek” touchdownokra szintúgy touchdownokkal válaszoltak a nem kevésbé kiváló irányító, Drew Brees asszisztálával.

A harmadik negyedben a hazaiak vették át a vezetést – kétszer is -, de a Minnesota is válaszolni tudott Saints hatpontos góljaira (újabb egy-egy pont pedig a jutalomrúgások után született). Kiemelendő, hogy a „vikingek” négy TD-jéből hármat – az olykor lyukaskezű, a labdát több ízben is elejtő – Adrian Peterson nevéhez fűződik. A hajrának 28-28-as állásnál feszültek neki a felek. Mindössze két yardon múlott, hogy a New Orleans nem tudta folytatni a támadást, így a Minnesota kezében volt, vagy inkább lehetett volna a döntés, a vendégek azonban képtelenek voltak élni a lehetőséggel.

A végeredményt tekintve a „vikingek” nagy árat fizettek a sokadik labdaeladásukért – a végén Favre passzolt rossz helyre. Ugyanakkor az is kisebbfajta csoda volt, hogy a Vikings legendás vezére egyáltalán a pályán lehetett, hiszen a harmadik negyed végén megsérült a bokáján, úgy kellett letámogatni a pályáról. Láthatóan nagyon szenvedett, a visszatérése után percekig húzta is a lábát – ámbátor egy pillanatra sem adta fel…

A ráadásban a szerencse a New Orleansszal volt, a pénzfeldobást megnyerve a hazaiak kapták meg a labdát, majd néhány kedvező játékvezetői ítéletnek is köszönhetően – többször a videó bírót is be kellett vetni – jutottak el mezőnygól-pozícióig. Garrett Hartley a szezoncsúcsát túlszárnyalva 40 yardről biztosan értékesítette a lehetőséget, és ezzel a Super Bowlba „rúgta” az együttesét. A két sztárirányító csatáját Brees nyerte meg, mert ugyan Favre több yardot hozott össze (310-197), de ő egy TD-passz mellett kétszer el is eladta a labdát, míg a Saints vezére három touchdown-átadással zárt.

Amerikai főcsoport (AFC), döntő:
Indianapolis Colts-New York Jets 30-17

Nemzeti főcsoport (NFC), döntő:
New Orleans Saints-Minnesota Vikings 31-28, h.u.

XLIV. Super Bowl, Miami, február 8., 00:26

Ajánlott videó

Olvasói sztorik