Élet-Stílus

Heidum második lett 1000 méteren

Heidum Bernadett ezüstérmet szerzett vasárnap 1000 méteren a Drezdában zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon.

A németországi viadal honlapja szerint a döntőt a cseh Katerina Novotna nyerte meg, aki fél másodperccel előzte meg a magyar korcsolyázót. A harmadik helyen, Heidumtól csupán néhány századdal lemaradva, a francia Véronique Pierron ért célba. “Bernadett volt ma a legszerencsésebb a lányok közül, nagyon szépen versenyzett, s megérdemelte a második helyet” – mondta az MTI-nek Darázs István csapatvezető.
A délelőtti selejtezőkből a hat magyarból három jutott tovább, közülük azonban Darázs Rózsa és Knoch Viktor a negyeddöntőben búcsúzott. Előbbi a 12., utóbbi a 16. helyen zárt.

A szombaton 500-on bronzérmes Huszár Erika már a selejtezőben kiesett, s a 26. pozícióban végzett. A férfiaknál Darázs Péter szintén 26., míg Lóth Dávid Manó a 23. lett.

Az Eb a 3000 méteres szuperdöntőkkel folytatódott, amelyekben az egyéni távokon döntőbe jutott korcsolyázók voltak érdekeltek, így a magyarok közül Heidum és Huszár. Előbbi a hetedik, utóbbi a kilencedik helyen ért célba. Összetettben Heidum a negyedik, míg Huszár a hetedik pozícióban zárt, ezzel eldőlt, hogy a jövő évi kontinensviadalon Magyarország ismét három női versenyzőt indíthat. A férfiaknál előreláthatólag csak két indulóval számolhat a szövetség, mert magyar sportoló összetettben nem jutott a legjobb nyolcba.

Az összetett Európa-bajnoki aranyat a nőknél a cseh Novotna, a férfiaknál pedig az olasz Nicola Rodigari nyerte meg.

Elmaradt a címvédés

Nem tudta megvédeni Eb-elsőúségét a magyar női váltó: a Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea összeállítású staféta egy bukás nyomán negyedikként ért célba a szám vasárnapi döntőjében a drezdai kontinensviadalon.

A versenyt a házigazda németek csapata nyerte, míg a második helyen az oroszok, a harmadikon pedig a hollandok értek célba.
“Soha nem szoktam a bírókkal foglalkozni, de most éppen egy magyar vezetőbíró hibázott – nyilatkozta az MTI-nek Darázs István csapatvezető. – Az oroszok egyik versenyzője a váltásnál terpeszben állt, ami a szabályok értelmében tilos. A korcsolyázónk átesett az ellenfél lábán, így félkörös hátrányba kerültünk, ami négy, közel azonos képességű csapat esetén behozhatatlan. Természetesen ha kizárják az oroszokat, mi akkor is csak harmadikok vagyunk, ami nem lett volna sokkal jobb eredmény, mert győzni jöttünk ide.”

A férfiaknál váltóban az olaszok diadalmaskodtak, megelőzve a németeket és a briteket.

európa-bajnokság

Nők, 1000 méter:
1. Katerina Novotna (cseh) 1:33.897 perc
2. Heidum Bernadett 1:34.316
3. Véronique Pierron (francia) 1:34.347
…12. Darázs Rózsa
…26. Huszár Erika

Férfiak, 1000 méter:
1. Nicola Rodigari (olasz) 1:27.815 perc
2. Thibaut Fauconnet (francia) 1:27.929
3. Niels Kerstholt (holland) 1:28.689
…16. Knoch Viktor
… 23. Lóth Dávid Manó
… 26. Darázs Péte

Nők, összetett:
1. Novotna 89 pont
2. Arianna Fontana (olasz) 86
3. Elise Christie (brit) 42
4. Heidum Bernadett 26
…7. Huszár Erika 18
…17. Darázs Rózsa

Férfiak, összetett:
1. Rodigari 102 pont
2. Fauconnet 76
3. Maxime Chataignier (francia) 42
…13. Darázs Péter
…20. Knoch Viktor
…23. Lóth Dávid Manó

Női váltó, 3000 m:
1. Németország
2. Oroszország
3. Hollandia
4. Magyarország

Férfi váltó, 5000 m:
1. Olaszország
2. Németország
3. Nagy-Britannia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik