Élet-Stílus

Rajt az Eb-n: kispályán írhatunk történelmet

A magyar válogatott a csoportból való továbbjutás reményében vág neki a kedden kezdődő, hazai rendezésű futsal-Európa-bajnokságnak.

Kistelei István tavasszal leköszönő MLSZ-elnök sikerként értékelte, hogy Magyarország lehet a házigazdája az idei kontinenstornának – és ehhez annyit tehetünk hozzá: a siker úgy lenne teljes, ha a magyar együttes jól szerepelne Budapesten, illetve Debrecenben.

Madarász János 100 gómnál jár a válogatottban (MTI)

Madarász János 100 gólnál jár a válogatottban (MTI)

A magyar válogatott – amely a nyolcvanas években egyike volt az első együtteseknek, amelyek kiemelkedő eredményeket értek el a sportágban – már egyetlen győzelemmel történelmet írna, fennállása legjobb Eb-szerepléseként tekinthetne a tornára, miután első és eddigi egyetlen részvétele során, 2005-ben valamennyi csoportmérkőzését elveszítette. Persze a rutinos játékosokat és fiatal tehetségeket egyaránt felvonulató együttes többre számít, mindenekelőtt tovább szeretne jutni az A jelű csoportból.



Az azeriek és a csehek várnak ránk

Ehhez a honosított brazilokkal felálló, a futsal őshazájából „importált” szövetségi kapitány által dirigált azeri, illetve a tapasztalt, 2003-ban elődöntős cseh csapat ellen kell(ene) jól szerepelnie. Mivel valamennyi – egyaránt háromcsapatos – csoportból az első kettő jut tovább, minden meccs nagy jelentőséggel bír, ha úgy tetszik: sorsdöntő.

Az esélyeket illetően számolgatásnak, esélylatolgatásnak nincs sok értelme, ezt az egyik bennfentes, Tomáš Neumann cseh szövetségi kapitány állítja, szerinte „a csoportban nincs favorit, valamennyi csapat egy szinten van, így aztán bárki végezhet az élen”.

Lódi tamás már a világválogatottban is szerepelt (MTI)

Lódi Tamás már a világválogatottban is szerepelt (MTI)



A csapatnak küldetése van

A magyar szakvezető, Kozma Mihály – aki hivatását tekintve művészettörténész – az MLSZ hivatalos honlapjának nyilatkozva kifejtette, a csoportból való továbbjutás mellett még egy célja, kvázi küldetése van a legénységének. „Az egyik legfontosabb dolog, amit szeretnénk elérni, hogy népszerűvé tegyük a futsalt Magyarországon” – mondta Kozma.

Ha jelenleg nem is tombol futsal-láz az országban, az Eb iránt azért jelentős az érdeklődés, természetesen főleg a magyarok szereplésére kíváncsiak a honi szurkolók, akiket megnyugtathatunk: az szövetség honlapjának híre szerint valamennyi játékos egészséges, s nagyszerű hangulatban, bizakodóan készül a Európa-bajnokságra.


Fontosabb szabályok



A játék 20×40 méteres pályán zajlik, a labda a hagyományosnál kisebb méretű.

A játékidő 2×20 perc, játékmegszakításánál áll az óra.

4 mezőnyjátékos és egy kapus lehet a játéktéren egy csapatban.

A kapus kizárólag kidobással hozhatja játékba a labdát.

Ha labda elhagyja a pályát, lábbal kell újra játékba hozni, tehát bedobás nincs.

A futsalban a mezőnyjátékosoknak tilos a becsúszó szerelés.

Félidőnként az 5. szabálytalanság után minden esetben kisbüntető, 10 méteres jár.

Két sárga lap után – akárcsak a nagypályán – piros lap és kiállítás jár. Igaz, a kiállított helyett két perc múlva beszállhat egy másik játékos, ha addig nem születik gól.

A futsalban adott helyzetben kapus helyett – szigorúan megkülönböztetett szerelésben – ötödik mezőnyjátékos, úgynevezett „vészkapus” is szerepelhet.

A spanyolok, az olaszok és az oroszok a favoritok


Amíg négy közé kerülés – például – a magyar csapat esetében bravúr lenne a javából, addig Olaszország, Oroszország és a címvédő, négyszeres győztes Spanyolország elődöntőbe kerülése a papírforma-eredménynek számítana. A három, a futsalt profi szinten űző „gigász” igencsak kimagaslik a mezőnyből. Beszédes adat, hogy nevezett válogatottakon kívül mindösszesen két csapatnak (kétszer az ukránoknak, egyszer a belgáknak) sikerült dobogóra kerülniük a sportági kontinensbajnokságok történetében.

A spanyolok célja a címvédés, igaz, José Venancio López szövetségi kapitány szerint „minden alkalommal egyre nehezebb lesz győzni.” Így folytatta: „Mindenki úgy gondolja, mi vagyunk a favoritok, de jól tudjuk, hogy Oroszország nagyon magas szinten játssza a futsalt, ráadásul az elmúlt években rengeteget fejlődött, egységes csapattá állt össze. Az olaszok szintén nagyon erősek, és ők mindig is esélyesek a végső győzelemre.”

Nos, január 30-án, Debrecenben majd meglátjuk, kiket koronáznak meg az első magyarországi futsal-Európa-bajnokságon, amely egyébként „alapból” történelmi esemény, hiszen – az eddigi nyolc után – először vesz részt rajta 12 csapat.

—-A magyar válogatott kerete—-

Kapusok:

Balázs Zoltán (Takarék ETO FC Győr)
Reveland Zoltán (Üllő FC Cső-Montage)

Mezőnyjátékosok:

Madarász János (Duna Takarék ETO FC Győr)
Lódi Tamás (Duna Takarék ETO FC Győr)
Gyurcsányi Zsolt (Duna Takarék ETO FC Győr)
Dróth Zoltán (Duna Takarék ETO FC Győr)
Peczár Csaba (Duna Takarék ETO FC Győr)
Tóth Szabolcs (Duna Takarék ETO FC Győr)
Trencsényi János (MVFC Berettyóújfalu)
Angyalos András (MVFC Berettyóújfalu)
Lovas Norbert (MVFC Berettyóújfalu)
Nagy Tamás (MVFC Berettyóújfalu)
Nagy Gábor (Colorspectrum Aramis)
Sivák Péter (Colorspectrum Aramis)

—-Menetrend—-

Január 19., kedd:

A csoport: Magyarország-Azerbajdzsán, Budpest, 17:30
B csoport: Olaszország-Belgium, Debrecen, 19:00

Január 20., szerda:

C csoport: Oroszország-Szlovénia, Budapest, 20:00
D csoport: Spanyolország-Fehéroroszország, Debrecen, 18:00

Január 21., csütörtök:

A csoport: Azerbajdzsán-Csehország, Budapest, 18:00
B csoport: Belgium-Ukrajna, Debrecen, Debrecen, 20:00

Január 22., péntek:

C csoport: Szlovénia-Szerbia, Budapest, 18:00
D csoport: Fehéroroszország-Portugália, Debrecen, 20:00

Január 23., szombat:

A csoport: Csehország-Magyarország, Budapest, 20:30
B csoport: Ukrajna-Olaszország, Debrecen, 18:30

Január 24., vasárnap:

C csoport: Szerbia-Oroszország, Budapest, 20:30
D csoport: Portugália-Spanyolország, Debrecen, 18:30

Január 25., hétfő:

Negyeddöntő: A1-B2, Budapest, 20:00
Negyeddöntő: A2-B, Debrecen, 18:00

Január 26., kedd:

Negyeddöntő: C1-D2, Budapest, 19:30
Negyeddöntő: C2-D1, Debrecen, 17:30

Január 28., csütörtök:

Elődöntők: Debrecen, 17:30, illetve 20:00

Január 30., szombat:

A 3. helyért és döntő, Debrecen, 18:00, illetve 20:30

—-Múltidéző—-

1996, Spanyolország:

A döntőben: Spanyolország-Oroszország 5-3

Magyarország nem szerepelt.

1999, Spanyolország:

A döntőben: Oroszország-Spanyolország 3-3, büntetőkkel 4-2

Magyarország nem szerepelt.




2001, Oroszország:

A döntőben: Spanyolország-Ukrajna 2-1, h.u.

Magyarország nem szerepelt.

2003, Olaszország:

A döntőben: Olaszország-Ukrajna 1-0

Magyarország nem szerepelt.




2005, Csehország:

A döntőben: Spanyolország-Oroszország 2-1

Magyarország nem jutott tovább a csoportból.

A 2007, Portugália:

A döntőben: Spanyolország-Olaszország 3-1

Magyarország nem szerepelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik