Élet-Stílus

Elképesztő gólok Eto’óék meccsén – videó

Az első körben vereséget szenvedett Kamerun Zambia ellen javított az Angolában zajló Afrika-kupán, igaz, Samuel Eto'tóék 3-2-es győzelméhez nagy adag szerencse is kellett.

A korábbi négyszeres Afrika-kupa-győztes Kamerun a 86. percben harcolta ki a győzelmet Zambia ellen. Persze addig is történt egy és más: Zambia egy ritkán látható, ha úgy tetszik, döbbenetes góllal szerzett vezetést, Kamerun pedig erre egy még döbbenetesebb találattal válaszolt… Rigobert Song csatárokat idéző mozdulattal kis híján öngólt fejelt, a kapus ugyan védett, de a kipattanóval szemben tehetetlen volt.

Az egyenlítésnél a zambiai portás sem állt a helyzet magaslatán, és akkor nagyon finoman fogalmaztunk: Geremi a félpálya közelében, az oldalvonal mellől eleresztett lövése (vagy beadása?) kötött ki a jobb alsó sarokban – Kennedy Mweene „jóvoltából”.

Kamerun-Zambia 3-2

Négy perccel később Samuel Eto’o továbbította a hálóba a labdát, amely szerencsésen került elé, majd a zambiai egyenlítést követően, a 86. percben Mohamadou Idrissou fejelt a kapu bal oldalába. Győzelmének köszönhetően Kamerun jó eséllyel továbbjuthat.

A nap másik mérkőzésén, Gabon és Tunézia összecsapásán nem született gól. Ez leginkább Amine Semitin múlott, a tunéziai játékos ugyanis hatalmas helyzetben hibázott: egyedül törhetett kapura, de hiába vitte el a labdát az ellenfél portása mellett, luftot rúgott és elesett, majd másodjára az egyik védőt találta el. Rougy Meyé, a Zalaegerszeg korábbi támadója csereként lépett pályára a gaboni csapatban.

Gabon-Tunézia 0-0





Afrika-kupa, D csoport, 2. forduló:



Kamerun-Zambia, Lubango 3-2 (0-1)


Gól: Geremi (68.), Eto’o (72.), Idrissou (86.), ill. Mulenga (8.), Katongo (81., 11-esből)

Gabon-Tunézia 0-0

A csoport állása:

1. Gabon 4 pont
2. Kamerun 3
3. Tunézia 2
4. Zambia 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik