Élet-Stílus

Leégett a Villareal a kupában – videó

Sima 3-1-es sikerrel jutott be a legjobb nyolc közé az olasz kupában az AS Roma csapata. Spanyolországban meglepetésre kizúgott a Villareal, szerda este a Barcelonának vert helyzetből kell fordítania.

Egy mérkőzést rendeztek meg az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében kedd este, és ezt az AS Roma annak ellenére simán behúzta, hogy a másodosztályú Triestina egy tizenegyesből hamar előnyt szerzett.

A fővárosiak nem jöttek zavarba, és alaposan megdolgoztatták a vendégek kapusát, aki végül az első félidő hajrájában kapitulált, miután a védelme cserbenhagyta. A folytatásban is csak a Roma veszélyeztetett, és Vucsinics egy óra elteltével megfordította a meccset. A hajrában még Baptista is feliratkozott a góllövők listájára, beállítva a 3-1-es végeredményt.

A korábban továbbjutó Internazionale mellett már a Roma is biztosan ott lesz a nyolc között.

Az olasz kupával ellentétben Spanyolországban két meccsen dőlnek el a nyolcaddöntős párharcok. Egy hete a Villareal csak 1-1-es döntetlent játszott a másodosztályú Celta Vigo vendégeként, de még így is esélyesként várta a hazai visszavágót, hiszen már egy gólnélküli döntetlen is a továbbjutásukat jelentette volna.

A bajnokságban csak a 10. helyen álló Villareal fásultan, motiválatlanul futballozott, a vendégek irányítottak, de sokáig nem született gól. A 90. percben aztán a vendégek egy vitatható tizenegyessel megszerezték a vezetést, és „elsüllyesztették a sárga tengeralattjárót”.

Szerda este a címvédő Barcelona is hasonló sorsra juthat, amennyiben nem tudja ledolgozni a hazai pályán elszenvedett 2-1-es vereséget a Sevilla vendégeként.

európai kupameccsek

Olasz kupa, nyolcaddöntő:
AS Roma-Triestina (II. osztály) 3-1
Gól: Brighi (45.), Vucsinics (60.), Julio Baptista (80.), illetve Della Rocca (5. tizenegyesből)

Szerda:
AC Milan-Novara (III.) 16 ó (SportKlub)
Genoa-Catania 18:30
Juventus-Napoli 20:45

Csütörtök:
Fiorentina-Chievo 16 ó (SportKlub)
Udinese-Lumezzane (III.) 18:30
SS Lazio-Palermo 21 (SportKlub)

Spanyol kupa, nyolcaddöntő, visszavágó:
Villarreal-Celta Vigo (II. osztály) 0-1
Gól: Trashorras (90. tizenegyesből)
Továbbjutott: a Celta Vigo, 2-1-es összesítéssel.

Szerda:
Deportivo La Coruna-Valencia 20 ó
Osasuna-Hercules CF (II.) 20 (SportKlub)
Racing Santander-Alcorcon (III.) 20
Sevilla-FC Barcelona 22 (SportKlub)
Getafe-Málaga 22

Csütörtök:
Real Mallorca-Rayo Vallecano (II.) 20 ó
Atletico Madrid-Recreativo Huelva (II) 22

FA-kupa, 3. forduló
Bristol City-Cardiff City 1-1 (0-0)
Gól: Williams (90.), illetve Chopra (76.)

Újrajátszott mérkőzések:
QPR-Sheffield United 2-3 (0-1)
Gól: Buzsáky (71.), Stewart (90.), illetve Williamson (19.), Ward (68.), Cresswell (70.)

Birmingham City- Nottingham Forest 1-0 (0-0)
Gól: Ferguson (62.)

Coventry City-Portsmouth 1-2 (1-0) hosszabbítás után
Gól: Best (22.), illetve Wright (90. öngól), Mokoena (120.)

Derby County-Millwall 1-1 (0-0) büntetőkkel 5-3
Gól: Davies (114.), illetve Morison (108.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik