Élet-Stílus

Álomdöntő lesz Brisbane-ben

Az első helyen kiemelt belga Kim Clijsters és honfitársa, a versenyszerű teniszezéshez idén visszatérő Justine Henin találkozik majd a Brisbane-ben zajló női tenisztorna döntőjében.

A húsz hónapos szünet után Brisbane-ben visszatérő Henin két szettben győzte le a harmadikként rangsorolt szerb Ana Ivanovicsot a pénteki elődöntőben, és Clijsters – aki hosszabb kihagyás követően tavaly nyáron csatlakozott ismételten a profik táborához – ugyancsak „alapidőben” verte ellenfelét, a német Andrea Petkovicon jutott túl simán.

A két belga klasszis eddigi 22 mérkőzéséből 12-szer Henin nyert, ráadásul a legutóbbi három találkozójukon mindössze egy szettet veszített Clijstersszel szemben. Ezzel együtt utóbbi amondó, bár nem számított rá, örül, hogy ismét összecsaphat Heninnel.

„Mindig különleges, egyben nagyszerű Kim ellen játszani. Az elmúlt évek alatt sok nagy csatát vívtunk meg, de azóta mindketten sok mindenen mentünk keresztül, így ez más meccs lesz, mint a korábbiak” – mondta Henin, aki a döntőig vezető úton csak egy játszmát bukott el – büszkék lehetünk arra, hogy Czink Melinda „csent” szettet ellene.

Ugyanakkor honfitársa is kiváló formában van, a Lucie Safarova ellen nullára elveszített második szettet leszámítva magabiztosan teniszezett. Tehát nem csak a párosítás pikantériája, hanem a jelenlegi forma alapján is kijelenthetjük: álomdöntőre kerül sor.

Brisbane, női torna, elődöntő:
Clijsters (belga, 1.)-Petkovic (német) 6:4, 6:2
Henin (belga)-Ivanovics (szerb, 3.) 6:3, 6:2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik