Élet-Stílus

Újpest: a szurkolók kedvence lett a sportigazgató

A várakozásoknak megfelelően a lilák korábbi támadóját, a 2008-ban visszavonult Kovács Zoltánt választották meg a klub új sportigazgatójának. Kokó már idén szeretne egy trófeát nyerni az Újpesttel.

Kovács Zoltán, a klub korábbi labdarúgója lett az Újpest FC új sportigazgatója – jelentették be szerdán, sajtótájékoztatón a Megyeri úton. A lila-fehér szurkolók korábbi kedvence Sallói Istvánt váltja a poszton, aki az angol élvonalban szereplő Wolverhampton Wanderers kelet-európai játékos megfigyelője lesz. Kovács tavaly július óta az Újpest utánpótlás-igazgatójaként tevékenykedett.

“Zoli az Újpest újkori történetének egyik legendája, olyan futballista volt, aki gondolt arra, mi lesz a pályafutása után, sportszakmai végzettséget szerzett, nyelveket tanult” – mondta róla Csehi István, a klub ügyvezető igazgatója.

A 36 éves Kovács Zoltán karrierje jelentős részét – néhány külföldi kitérővel – Újpesten töltötte, igaz, 2008-ban a Győri ETO FC játékosaként jelentette be visszavonulását. “Ahogyan a gyerekeimnek vagy a feleségemnek, úgy az Újpestnek sem tudok ellentmondani, kész vagyok minden energiámmal a klubért dolgozni – mondta új posztjáról a drukkerek által csak Kokónak becézett ex-támadó. – Tisztában vagyok vele, mit vállaltam, persze biztosan lesznek meglepetések. Régóta készültem már a feladatra, köszönöm az Újpestnek a bizalmat. Személyes célom, hogy mindenképpen nyerjünk valamilyen trófeát idén. Nagyon jó volt a fél év az utánpótlásban, mivel fel tudtam mérni a terepet, miután a fiatalok jelentik a jövőt.”

A sajtótájékoztató napján, délelőtt tartotta meg idei első edzését William McStay, az együttes vezetőedzője, aki elmondta: “Fantasztikus volt a mai edzés, végre újra együtt a csapat. A nagy szünet ellenére olyan érzésem volt, mintha tegnap találkoztam volna a srácokkal, akik nagyon lelkesek voltak. A mai tréningen egyelőre még a szórakozáson volt a hangsúly, hogy összehozzuk a fiúkat, ismét jó legyen a hangulat.”

Szóba került az is, hogy télen az együttes válogatott középpályása, Sándor György a rivális, listavezető Videotonhoz szerződött: “Gyuri Korcsmár Zsolttal kiegészülve remek belső középpályát alkotott az őszi szezon folyamán, most az lesz az első számú feladatunk, hogy ezen a poszton megtaláljuk a megoldást. Most itt van a lehetőség azoknak a labdarúgóknak, akik kevesebb szerepet kaptak eddig” – mondta a McStay.

Csehi István a klub anyagi körülményeiről elmondta: nincsenek komolyabb tartozásaik, ugyanakkor nincsenek könnyű gazdasági helyzetben, így várhatóan komolyabb összegért nem fognak játékosok érkezni a Szusza Ferenc Stadionba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik