Élet-Stílus

Söderling megtörte a Federer-átkot

A svéd Robin Söderling 13. nekifutásra legyőzte a svájci Roger Federet, ezzel pedig bejutott az Abu-Dzabiban zajló meghívásos tenisztorna döntőjébe, ahol a spanyol Rafael Nadal vár rá.

Az erőnyerő, a negyeddöntőt kihagyó svájci klasszis kezdett jobban, rövidítésben megnyerte az első szettet, a második játszma elején pedig elvette ellenfele adogatását. Söderling a hatodik gémben szintén brékelt, majd a rövidítésből ezúttal ő jött ki jobban.

A svéd játékos ettől olyannyira lendületbe jött, hogy a harmadik, döntő játszmában kétszer lebrékelte Federert, és ezzel nem csak a mérkőzést nyerte meg, hanem az átkot is megtörte: 13 találkozó során először tudta két vállra fektetni a regnáló világelsőt.

„Nagyon örülök, hogy végre győztem Roger ellen, az idén már Grand-Slam-tornát is szeretnék nyerni” – nyilatkozta Söderling. A 15-szörös Grand Slam-bajnok Federer sportszerűen gratulált legyőzőjének, és megjegyezte: „Robin nagyszerűen játszott, már a Roland Garros döntője után megmondtam, hogy hallatlanul veszélyes játékos”.

Ezt a 2009-as párizsi GS-tornán, illtve az évzáró ATP-vb-n Nadal is megtapasztalhatta, Söderling mindkét viadalon legyőzte a világranglista-második spanyolt, aki az egymás elleni mérkőzések tekintetében ugyanakkor még mindig jobban áll, 3-2-re vezet.

A negyeddöntőt szintén kihagyó Rafael Nadal honfitársát, David Ferrert két szettben legyőzve jutott be az Abu-Dzabiban zajló meghívásos tenisztorna szombati döntőjébe.

Abu-Dzabi, meghívásos torna, elődöntő:
Nadal (spanyol)-Ferrer (spanyol) 7:6, 6:3
Söderling (svéd)-Federer (svájci) 6:7, 7:6, 6:2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik