Élet-Stílus

Inter-csatárral erősítene az Espanyol

Lapértesülések szerint a spanyol élvonalban szereplő Espanyol Inter-csatárral erősítene: Mario Balotelli és David Suazót szerepel a kívánságlistán.

A Sport című spanyol lap arról számolt be, hogy a duó egyik tagját szívesen kölcsönvenné az Espanyol. Bár Mario Balotelli nem ápol éppen felhőtlen viszonyt edzőjével, José Mourinhóval, a hondurasi válogatott távozására lényegesen nagyobb az esély, Suazo ugyanis ősszel alig kapott játéklehetőséget, mindössze egy-egy bajnokin, illetve Bajnokok Ligája-mérkőzésen szerepelt. Suazót – aki a tavast a Benficánál töltötte kölcsönben – az Espanyol mellett a Serie A-ban szereplő Livorno is kinézte magának.

Balotellit pedig más klubok mellett az Arsenal is vinné. A feltételes mód azért indokolt, mert Massimo Moratti elnök hisz a csatárban, és a minap megerősítette: nem eladó! A klubvezető ugyanakkor ehhez azt is hozzáfűzte: a fiatal kora miatt heves, nehezen kezelhető csatárnak mindenképpen rendeznie kell a viszonyát a portugál szakvezetővel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik