A kelet-európai államok közül Romániában tartotta magát a legtovább a kommunizmus: Nicolae Ceausescu olyan vasmarokkal nyomta el népét, hogy még 1989 végén is szinte elképzelhetetlen volt a pártfőtitkár hatalmának megdöntése. Az eseményeket végül Tőkés László temesvári református lelkész kitelepítésének terve indította el 1989. december 16-án – foglalja össze a román forradalom történéseit Ripp Zoltán történész, a Politikatörténeti Intézet Tudományos Osztályának vezetője.
Erdélyből indult
Tőkés Doina Cornea mellett a romániai ellenzék legismertebb alakja volt: a hatalom úgy próbált megszabadulni tőle, hogy felfüggesztette hivatalából, és el kellett hagynia a parókiát. A döntés óriási felháborodást keltett, magyarok és románok közösen álltak élő sorfalat a lelkész háza előtt.
A tiltakozás pillanatok alatt antikommunista tömegtüntetésbe fordult, kivezényelték a katonaságot, a karhatalmi és állambiztonsági szerepet betöltő Securitatét. A városban utcai harcok alakultak ki, a karhatalom többször a tömegbe lőtt, Temesvárt tankok szigetelték el, az égen helikopterek köröztek, hírzárlatot rendeltek el.
A forradalmi hullám azonban továbbsöpört, Arad, Kolozsvár, Nagyvárad, Constanţa, Brassó és számos nagyváros lakossága vonult az utcára. Mindeközben Ceausescu mintha tudomást sem vett volna az eseményekről, Iránban tárgyalt. December 20-án tért haza, és másnapra nagygyűlést szervezett Bukarestben.
Ripp Zoltán szerint a „Kárpátok Géniusza” arra számított, hogy itt demonstrálhatja népszerűségét, a rendszer szilárdságát. Annyira biztos volt a dolgában, hogy az eseményt élőben közvetítette a román televízió.
Elvesztette az irányítást
Miközben a tömeghez beszélt, egyszer csak oldalról petárdarobbanás hallatszott, a hangszórók zúgni kezdtek, mire a tömeg megrémült, a sorok megbomlottak. A televízió egyenes adása ekkor megszakadt, és csak kb. 3 perces szünet után folytatódott. Többen Temesvár nevét kiabálták, mások fejvesztve próbálták elhagyni a teret, eldobálva a zászlókat és a jelszavas táblákat.
A Ceausescu-házaspár reakciója az erkélyen emlékezetes volt: hasztalan próbálták visszaszerezni az irányítást a felbolydult tömeg felett olyan felszólításokkal, mint „Halló, Halló!”, vagy „Maradjon mindenki a helyén!”. Ceauşescu végül be tudta fejezni a beszédét, de azt már csak az elől álló pártaktivisták és polgári ruhába öltöztetett titkosrendőrök hallgatták és tapsolták meg. (wikipedia.hu)
Éljenzés helyett azonban felkelés robbant ki Bukarestben is, emberek ömlöttek az utcára, a magyar ’56 példáját követve kitépték a kommunista címert a román trikolórból és a kommunista rezsim távozását követelték. Ekkor komoly összecsapásokra került sor, a fegyvertelen tömeg a hadsereg tankjaival, a Securitate és a terrorelhárító osztagok fegyvereivel találták szembe magukat. December 22-e hajnalára úgy tűnt, a bukaresti forradalmat sikerült vérbe fojtani.
Reggelre azonban – a kordonokat áttörve és több katonát maguk mellé állítva – több százezres tömeg vonult a pártszékház elé. A pártvezér egyedül maradt, parancsait nem teljesítették, az új hadügyminiszter visszavonta a hadsereget. Az utcai harcok országszerte tovább folytak, a kiválóan felszerelt és Ceausescuhoz hű Securitate alakulatai a katonasággal is többször összecsaptak. A felkelők elfoglalták a román televíziót és a fontos középületeket, a forradalom irányítását a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa vette a kezébe.
Tagjai közé neves ellenzékieket, mint Doina Corneát és az időközben kijelölt kényszerlakhelyére elhurcolt Tőkés Lászlót is beválasztották, a tényleges hatalom azonban korábban kegyvesztett, háttérbe szorított kommunista politikusok – mint Petre Roman vagy Ion Iliescu – kezébe került – emeli ki a történész.
Bukarestben teljes volt a káosz, a forradalmárok, a hadsereg alakulatai és a Securitate egységei szabályos ütközeteket vívtak egymással. Ceausescu ekkor menekülőre fogta, de sem légi úton, sem autóval nem jutott messzire: Targovistéhez, egy Bukaresttől 90-100 kilométerre fekvő városhoz közel elfogták.
A diktátort jogi értelemben szabályos tárgyalás nélkül, statáriális ítélettel december 25-én halálra ítélték és feleségével együtt kivégezték.
az ítélet
A vádpontok: 1. népirtás – több, mint 60.000 áldozat; 2. az államhatalom aláásása a nép és az államhatalom ellen szervezett fegyveres cselekményekkel; 3. a közvagyon rombolása, épületek megrongálásával és megsemmisítésével stb.; 4. a nemzetgazdaság aláaknázása. A bíróság a vádlottakat bűnösnek találta, az ítélet golyó általi halál, amelyet a laktanya udvarán azonnal végre is hajtottak.
A kivégzőosztagot alkotó 3 ejtőernyős katona kilőtte a tárban lévő mind a 20-20 lőszert. Útban a laktanya-parancsnokság épületének bejáratától alig 10 méterre lévő fal, a vesztőhely felé, Ceausescu az Internacionálét énekelte, majd azt kiáltotta, hogy „Éljen a szabad és független Román Szocialista Köztársaság!” (wikipedia.hu)
A „sietség” oka érthető: a diktátor gyors és a televízió által nyilvános kivégzése lerövidítette a harcokat, a Ceausescuhoz hű erőknek többé nem volt miért harcolniuk. És valóban: a fegyveres összecsapások lényegesen mérséklődtek, december 28-ától pedig meg is szűntek.
Áldozatok
A román forradalom halálos áldozatainak száma 1104, ebből 162 fő a Nicolae Ceauşescu elleni tüntetések alatt – 1989. december 16–22. – hunyt el, 942 ember pedig a Nemzeti Megmentési Front hatalomátvétele utáni harcokban. A sebesültek száma 3352 volt, ebből 1107 Ceauşescu uralma alatt sérült meg, 2245 pedig az új hatalom alatt. (wikipedia.hu)
