Élet-Stílus

Lemondott a klímacsúcs elnöke

Lemondott Connie Hedegaard, a koppenhágai klímacsúcs elnöke. Tisztségét Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnök veszi át.

Rengeteg állam -és kormányfő érkezett, ebben a stádiumban már jobb, ha a dán miniszterelnök vezeti a klímacsúcsot – indokolta döntését Connie Hedegard.

A hajnalig tartó intenzív tárgyalások ellenére egyelőre nem sikerült áttörést elérni a koppenhágai klímacsúcson folyó tárgyalásokon.

“Úgy érzékeljük, hogy a Kiotói Jegyzőkönyv intenzívosztályra került, vagy már egyenesen halott” – összegezte a tárgyalások szerda délelőtti állását Dzsairam Rames indiai környezetvédelmi miniszter. Rames elmondta: sok fejlett ország “vehemensen ellenzi” a jegyzőkönyv meghosszabbítását, néhány gazdag ország pedig átfogó egyezményt sürget, mely minden államot kötelezne a klímaváltozás elleni küzdelemre.

Connie Hedegaard (fotó: MTI/EPA)

Connie Hedegaard (fotó: MTI/EPA)

A tárgyalások lassulását jelzi Ban Ki Mun kedden késő este a Financial Times-nak adott interjúja is, melyben az ENSZ főtitkára úgy vélte: elképzelhető, hogy a fejlődő országoknak nyújtandó klímatámogatás összegéről már nem sikerül megegyezni Koppenhágában, így ennek rendezése a jövő évre csúszhat át.

A koppenhágai tárgyalásokat remények szerint az állam- és kormányfők érkezése billentheti ki a holtpontról, akik közül szerdán 60-at várnak a dán fővárosba. A dán kormány szerdai közlése szerint összesen 119 állam- és kormányfő, köztük kilenc alelnök jelezte hivatalosan, hogy részt vesz a konferencián. Gordon Brown brit miniszterelnök már kedden este megérkezett, s nemrég az is kiderült, hogy Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is ellátogat a klímacsúcsra.

A Föld Barátai (Friends of the Earth), az Avaaz, valamint az Éghajlati Akció Hálózat (Climate Action Network – CAN) környezetvédelmi civil szervezetek képviselőit viszont nem engedték be a koppenhágai ENSZ klímatárgyalásoknak helyet adó Bella Centerbe.

A Föld Barátai ernyőszervezet magyar tagja a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ), amelynek éghajlatvédelmi csoportvezetője, Botár Alexa az MTI-nek elmondta: felháborító, hogy a több millió embert képviselő civileket kizárják a csúcsról. Elmondta, hogy a Föld Barátainak mintegy 80-90 képviselőjét annak ellenére sem engedték be szerda reggel a Bella Centerbe, hogy rendelkeztek a belépéshez kedd óta szükséges másodlagos kártyákkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik