Élet-Stílus

Újságíróra támadt az eltiltott Mourinho

Nem elég, hogy a milánói csapatok pórul jártak vasárnap a pályákon, a "vezérek" még közelharcra is kényszerültek.

José Mourinho a lelátóról nézte végig az Inter bergamói vendégszereplését (1-1), mivel az előző fordulóban elküldték a kispadtól, és emiatt egymeccses eltiltást kapott.A portugál edző már azzal feszültséget keltett, hogy lemondta a szokásos, meccs előtti sajtótájékoztatót. A mérkőzés után szemtanúk azt állították, hogy egy engedéllyel ott tartózkodó újságírót, Andrea Ramazzottit előbb ellökött, majd meg is fenyegetett az Inter csapatbuszánál. A meccsről végül Beppe Baresi másodedző nyilatkozott, aki szerint Sneijder kiállítása jogtalan volt, s az Inter győzelmet érdemelt volna.

Mourinho viselkedése miatt az Olasz Újságírók Szövetsége (USSI) közleményt adott ki, amelyben az unió elnöke, Luigi Ferraiolo a bergamói incidens kivizsgálását követeli a hatóságoktól. A szövetség szerint, ha igazak a Mourinhót ért vádak, a trénert meg kell büntetni. “Az USSI nemcsak felháborodásának ad hangot az ügyben, hanem amiatt is aggódik, hogy az efféle viselkedés csak tovább szítja az indulatokat a felek között” – állt a közleményben.

Silvio Berlusconi sokkal rosszabbul járt. Az olasz miniszterelnök (és az AC Milan tulajdonosa) éppen egy politikai nagygyűlést tartott Milánóban, amikor arcon dobták a milánói dóm fémből készült, kicsinyített másával. Az elkövető egy 42 éves férfi, Massimo Tartaglia volt, akit azonnal elfogtak a helyszínen. A tettes még nem volt büntetve, de a BBC szerint mentális problémái miatt rendszeres kezelés alatt áll.

Berlusconinak két foga kitört, felrepedt a szája, valamint kisebb orrtörést is szenvedett, ami miatt rögtön kórházba szállították. A nagygyűlésen éppen arról beszélt, hogy ellenfelei őt szörnyetegként ábrázolják, noha ő egy “jóképű és rendes fickó”.

Az eset után nyilatkozó Berlusconi szerint az őt ért támadás egyértelműen az ellene indított gyűlöletkampány eredménye. A regnáló miniszterelnök ellen az elmúlt héten több tízezren tüntettek Rómában.

Berlusconinak az AC Milan sem okozott örömöt: a rossonerók vasárnap délután 2-0-ra kikaptak odahaza a Palermótól.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik