Élet-Stílus

Madridban szakadt meg a Villareal nyeretlensége – videó

A Sevilla nagy nehezen fektette kétvállra a Gijónt, és tartja a lépést a két éllovassal. A Villarealnak a 14. fordulóban, az Atlético vendégeként szakadt meg a horrorisztikus idegenbeli sorozata.

A két spanyol nagycsapat már szombat este hozta a kötelezőt a bajnokságban. A legádázabb üldözőjük, a Sevilla szenvedett a Gijón vendégeként, de egy gyors Kanoute-góllal sikerült mind a három pontot elvinniük a meglepetésre kilencedik helyen álló kiscsapat otthonából.

Az elmúlt szezonban két élcsapat rangadójaként harangozták be az Atléticó-Villareal-összecsapást, idén azonban a fővárosiak és a sárga tengeralattjáró is a vártnál gyengébben szerepel. A Villareal eddig idegenben mindössze egyetlen egy pontot szerzett, az Atlético pedig elsősorban a tragikusan védelmének „köszönhetően” csak a 14. helyen áll a tabellán, a Bajnokok Ligájától pedig egy csúfos 3-0-s vereséggel búcsúzott.

A két csapat szombat esti mérkőzésén is kiütköztek az eddigi gyenge szereplés okai. Az Atlético védelme ismét átjáróház volt, csoda, hogy a vendégek csak kétszer találtak be. A Villarealban nyoma sem volt az elmúlt évek lehengerlő focijának, csak a hajrában sikerült begyötörniük a három pontot érő találatot.

Az Osasuna Vadócz Krsiztián nélkül kapott ki otthon a Mallorcától, a Racing Santander kiesési rangadót nyert az újonc Xerex ellen, a nemzetközi szereplést érő helyekre hajtó Deportivo pedig meglepetésre csak ikszelt az Almeria vendégeként.

primera división, 14. forduló

Sporting Gijón-Sevilla 0-1 (0-1)
Gól: Kanoute (9.)

Atlético Madrid-Villarreal 1-2 (1-0)
Gól: Simao (36.), illetve Torrijos (49.), Llorente (90.)

Getafe-Tenerife 2-1 (1-0)
Gól: Albin (37., 68.), illetve Juanlu (81.)

Osasuna-Real Mallorca 0-1 (0-0)
Gól: Castro (61.)

Racing Santander-Xerez 3-2 (1-1)
Gól: Lacen (25.), Arana (48.), Geijo (82.), illetve Bermejo (2.), Antonito (68.)

Real Valladolid-Málaga 1-1 (0-1)
Gól: Gamez (68., öngól), illetve Duda (34.)

Almería-Deportivo La Coruna 1-1 (0-0)
Gól: Uche (58.), illetve P. Alvarez (74.)

Szombati meccsek:
Valencia-Real Madrid 2-3
FC Barcelona-Espanyol 1-0
Real Zaragoza-Athletic Bilbao 1-2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik