Élet-Stílus

Menjek vagy maradjak – Air vagy Hetedik

Péntek, december 11.

A súlytalan, de azért igencsak melankolikus jazz hazai kisasszonya, Harcsa Veronika aranyhanggal rendelkezik, és ezt most az A38-on mutatja be. Idén utoljára. Márciusig nem is lesz koncertje. Bár a You Don’t Know It’s You című lemeze után a Red Baggage már sokkal unalmasabbra sikerült, de azért platinalemez lett. Most ezen a koncerten biztosan nem csak erről lesznek számok.

„Ha Koncz Zsuzsával járhatnék egyszer / Az lenne találka az igaz szerelemmel / úgy vagyok ezzel, tudod, / én mindig lehetetlent akarok” – énekelte meg egy generáció férfiálmát az idén elhunyt Cseh Tamás. Ősszel best of lemez jelent meg, így várhatóan az örökifjú énekesnő most a Művészetek Palotájában is örökzöld dalokat (az oldies zenészek szavajárása szerint nótákat) fog énekelni – most már nem derékig érő hajjal.

Grandpierre Attila vagy zseni, vagy komplett idióta. Általában ez a két véglet szokott elhangzani a véleményalkotók szájából. Az első állítást leginkább a hülye kalpagok viselésével és a hozzá kötődő ezoterikus blablával lehet cáfolni, míg az idiotizmust azzal, hogy mégiscsak egy csillagász kandidátusról beszélünk, akinek a színpadi teljesítményéből árad az őserő. Mi mindenkinek azt ajánljuk, hogy alkosson saját véleményt, nézze/hallgassa meg most a Petőfi Csarnokban a Vágtázó Csodaszarvast, és döntse el saját maga.

—- Szombat, december 12.—-

A Gödör egy szokatlan estét ígér, amin végre kezet nyújtanak egymásnak a legfrissebb DJ-k, a hiphoperek és az igazi Rock and Roll. Közben tehetségkutató verseny tartja majd izgalomban a közönséget és a résztvevőket. A lényeg, hogy élőzene lesz, ahol fellép a Supernem, vidám rock & roll-lal, majd a Roots and Routes nemzetközi tehetséggondozó bemutató előadása jön, hogy aztán a Belga csapjon a lecsóba. Végül DJ Dizko Trabant és DJ Frena pörgeti a lemezeket.

Ha multimilliomos nem is lett a jazzdobos, de világhírű igen, legalábbis Balázs Elemér, aki 2000-ben alapította a Balázs Elemér Groupot. A zenekar – amelynek tagjai a magyar jazz élvonalához tartoznak – egyéni hangzásvilágot alakított ki, amelynek legfőbb jellemzői a dallamközpontúság és a különleges ritmika, amelyeket a férfi- és női hang érdekes kontrasztja egészít ki. Szívesen kalandoznak a különböző stílusok világában (etno vagy régi zene), és a legkülönbözőbb kultúrákból merítenek inspirációt. Öt lemez után pedig itt egy újabb, a Memories. Az új számokat most a Millenárison hallgathatjuk meg.

A hétvégén startol a Mikulásgyár is, amely egy igen szimpatikus kezdeményezés. A lényeg, hogy mindenki elviheti ide az adományait (tartós élelmiszert, ruhákat, tisztítószereket, játékokat), majd a gyárban ezeket becsomagolják az ott dolgozó Mikulások és segédeik, hogy eljussanak a rászorulóknak. Mindezt átláthatóan, és jól szervezetetten. Ráadásul a Felvonulási téri helyszínen most péntektől egészen 22-éig folyamatosan programokkal szórakoztatják a jótékonykodni érkezőket. Most szombaton a lappföldi mikulás, Joulupukki is érkezik, de fellép a Váradi Roma Café és a stand up comedy-s srácok is.

—-Vasárnap, december 13.—-

Bár már szokás szerint leszálló ágban érkeznek Magyarországra a sztárok, mégis lehet, hogy a hétvége legnagyobb koncertje lesz az Air. A belassult elektronikus muzsika nem feltétlenül jelent dögunalmas liftzenét. Erre bizonyíték az együttes. Nevük egyrészt ugye angolul a légiességre utal, másrészt egy francia mozaikszó, ami az amour (szerelem), az imagination (képzelet) és a reve (álom) szavakból áll össze. Nicolas Godin és Jean-Benoit Dunckel duettje ugyan leginkább egy átbulizott éjszaka utáni vasárnap délelőtti gyógysörözésre teremtődött, de biztosan vasárnap este is megfelelő hangulatot tudnak összehozni.

A magaskultúra sem maradhat ki a hétvégéből. Erre pedig ideális helyszín a Művészetek Palotája, és ideális programpont Joyce Yang zenekari Beethoven-zongoraestje. A hölgy három éve tizenkilenc évesen tűnt fel a nemzetközi zenei életben, miután – legfiatalabb résztvevőként – második helyezett lett a négyévente megrendezett Van Cliburn Zongoraversenyen. A csodagyerekként feltűnt koreai származású művész rendkívül intenzíven koncertezik, de elsősorban a tengerentúlon. Európába viszonylag ritkán látogat el, ezért is számít kuriózumnak a mostani fellépése.

—-Gyerekprogram, mozi, —-

A tavalyi: A vágy muzsikál című Karády-album után Szalóki Ági ismét gyereklemezt, vagy ahogyan ő fogalmaz, „családi lemezt” készített. Az új album címét ezúttal Tamkó Sirató Károlytól kölcsönözte az énekesnő. A Gingalló című albumon – ahogy azt Ágitól már megszokhatta a közönség – népdalfeldolgozások és énekelt versek kaptak helyet, ezúttal József Attila, Tamkó Sirató Károly, Weöres Sándor és az erdélyi származású fiatal költőnő, Szabó T. Anna versei. A lemezen Cserhalmi György mesél. A lemezbemutató koncert 60 perces interaktív zenés foglalkozás, zenei képességfejlesztő játékokkal, énekkel, tánccal. Ágit kvartettjét – ezúttal – a lemezen közreműködő muzsikusok is kiegészítik.

Moziajánló az Exit24-től

Poligamy

Újabb magyar romantikus vígjáték Csányi Sándorral – DE, mégsem a szokásos recept alapján. Ugyanis kivételesen sikerült némileg egyedi történetet kerekíteni, és a rendezésben sincsenek ott a magyaros hibák. Arról nem is beszélve, hogy Tompos Kátya a másik főszereplő, akit mindig öröm látni, bár most sajnos nem énekel. A hét nyertese, vagy inkább a többi premier vesztett.

Hírnév – Fame

1980-ban megszületett mindenidők egyik legjobb musicalfilmje, a Fame. 2009-ben megszületett mindenidők egyik legrosszabb zenés tini filmje, a Fame. Ez pontosan az az eset, amikor fölösleges volt feldolgozni a nagy elődöt, mert csak rontottak rajta. Olyannyira, hogy még a fiatalokat sem Amerikában, sem máshol nem hozta lázba.

A tejesember – Süt

A nyáron bemutatott Jumurta folytatása. Ugyanaz, a közepestől kicsit jobb színvonal, és egy újabb korkép a török társadalomról, még több emberi drámával fűszerezve. Aki látta az első részt, vagy majd szeretné megnézni Semih Kaplanoglu rendező Tojás-Tej-Méz trilógiájának befejező felvonását, az ne hagyja ki a középső epizódot se.

Bővebben >>

Arc-kép, éngond

Csók István, Ferenczy Károly, Rippl-Rónai József, Szőnyi István valamint kortárs művészek vallanak az ego, a civilizációs álarcok mögötti személyiség problémájáról az „Arc-kép, éngond…- Százötven év klasszikus és kortárs ego értelmezése” című kiállításon a Volksbank Galériában.

Menjek vagy maradjak – Air vagy Hetedik 1

—-Programok otthonra: könyv, tévé—-

Napirajz – A Holzkoffer-kód

Menjek vagy maradjak – Air vagy Hetedik 2

Ma már egyre több magyar bloggernek jelenik meg könyve. Ezek közül talán az első Merényi Dániel, azaz grafitember, akinek most jelenik meg harmadik papíron nyomott munkája a képregények népszerűsítésére felesküdött Titkos Fiók kiadónál.

A kultikus Napirajz blog olvasóinak kötelező darab, így családtagjaiknak egy biztos kiindulási pont a karácsonyi vásárláskor. A harmadik darab a Holzkoffer-kód alcímet viseli, amely egy a blog virtuális világában a legmenőbb (és egyetlen) sörmárka. A pszeudósör reklámjai egyébként a könyvben újra és újra egész oldalas hirdetésként jelennek meg, sőt a gyorsasági versenyek kupáit begyűjtő tuningladát is ez a cég szponzorálja.

A könyv egyébként a szokásos kreatív elmebaj, rengeteg leszakadt testrésszel, politikailag vállalhatatlan nyelvezettel, a Gébiccsel, Szecsővel, rengeteg Klárával és Tiborral. A 2008-as rajzokat tartalmazó Holzkoffer-kód még ugyanolyan vaskos, mint a korábbi darabok, de jövőre már vélhetően vékonyabb lesz a 2009-es termés, mert mostanában jóval ritkábban jelennek meg a blogon a bejegyzések. Nem is csoda, hiszen grafitemberéknél kisbaba született, és bár ugyan ez biztosan rengeteg ötletet adhat, de a rajzolásra biztosan kevesebb az idő.

További könyvajánlók >>

Péntek, december 11.
22:20
m1
Garázs-rock

Menjek vagy maradjak – Air vagy Hetedik 3

Nehéz a kezdő rockbanda tagjainak élete, akik megpróbálják megvetni lábukat a nagyok között. Sikertelenséget sikertelenségre halmoznak, ők azonban nem adják fel. Freddy, az énekes nagyon hisz a csapatban, ezért akcióba lép és megpróbálja maguk mellé állítani az ország legbefolyásosabb menedzserét, aki hajlandónak tűnik meghallgatni a zenekart. A mindent eldöntő fellépéshez azonban szép adag suskára lenne szükség. Miközben az énekes az előkészületek lázában ég, a banda többi tagja a hétköznapok zűrjeivel van elfoglalva.

Szombat, december 12.
21:50
VIASAT3
Hetedik

Menjek vagy maradjak – Air vagy Hetedik 3

Négy név, amely így együtt egyértelművé teszi, hogy rossz filmről nemigen lehet szó: David Fincher, Brad Pitt, Morgan Freeman és Kevin Spacey. A krimi-thriller helyszíne New York vigasztalan, szürke és nyirkos betonrengetege, ahol őrült sorozatgyilkos után nyomoz a rendőrség. A férfi a Bibliában megírt hét halálos bűn lajstromát követve szedi áldozatait, míg üldözői, a nyugdíjba készülő, higgadt és bölcs, William Somerset nyomozó és a türelmetlen, lobbanékony újonc, David Mills megpróbálják megakadályozni beteg terve végrehajtásában.

Vasárnap, december 13.
16:30
TV2
Idétlen időkig

Menjek vagy maradjak – Air vagy Hetedik 3

Ezt a filmet így karácsonyhoz közeledve igazán jó program megnézni, akár minden évben, vasárnap délután, az ebéd utáni szunyókálás után nem is nagyon lehet jobb program. A történet alapján akár a világ egyik legnyálasabb filmje is lehetne. Aki miatt ez mégsem így történt, az Bill Murray, aki hihetetlenül ügyesen egyensúlyozik a cinikus-alázós szemétláda és a romantikus hősszerelmes közti keskeny mezsgyén. Az időjós Phil önző, szűklátókörű alak, aki utálja a világot és pokollá teszi mások életét. Amikor vidékről kell tudósítania, már alig várja, hogy visszatérhessen Pittsburghbe a “száműzetéséből”. Ebben azonban megakadályozza a váratlan hóvihar, amelyről azt jósolta, hogy nagy ívben elkerüli a környéket. Másnap reggel különös dolog történik vele: megismétlődik vele az előző nap, minden nyomorúságával együtt. A következő nap sem változik a helyzet, megint minden újra megismétlődik…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik