Élet-Stílus

Hét év az olimpiai bajnoknak

Jogerősen hét év fegyházra ítélte Farkas Péter olimpiai bajnokot kábítószerrel való visszaélés miatt távollétében a Fővárosi Bíróság csütörtökön.

A jogerős ítélet ötről hét évre súlyosbította Farkas Péter büntetését.

A vád szerint Barcelona birkózó bajnoka, testvére és egy harmadik társuk több mint fél évtizede marihuána előállítására szolgáló növényt termesztett egy XVII. kerületi ingatlanon.

Farkas Péter ismeretlen helyen tartózkodik, sajtóhírek szerint Délkelet-Ázsiában, Thaiföldön bujkálhat.

A másodfokú bíróság Farkas Péter első fokon kiszabott büntetését két évvel, ötről hétre súlyosította, míg testvére, Károly hétéves és a harmadik vádlott, hatéves büntetését helybenhagyta.

A szóbeli indoklásból kiderült, hogy a vádlottak olcsón megúszták az ügyet, ugyanis a bíró szerint a bűnüldöző hatóságok tevékenysége, az ügy felderítése korántsem nevezhető „brilliánsnak”.

A vádlottak 2001 és 2004 között éveken át „irdatlan” mennyiségű kábítószert állítottak elő, aminek a sorsa azonban ismeretlen maradt, pedig nyilvánvaló, hogy értékesítették – jegyezte meg a bíró.

A bíró szerint ha a kábítószer-kereskedelemre is kiterjedt volna a nyomozás, akkor nem öttől tíz évig terjedő, hanem akár életfogytiglannal is sújtható bűncselekmény miatt vonták volna felelősségre az elkövetőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik