Élet-Stílus

A köztévé nem adja a budapesti úszó-Eb-t

A Magyar Televízió (MTV) nem közvetíti a jövő évi budapesti úszó-Európa-bajnokságot, sem a jövő hét végi, isztambuli rövidpályás Eb-t.

Ezt Schulek Csaba, a Telesport főszerkesztője tudatta a Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ) kedden, majd szerdán Medveczky Balázs, az MTV ügyvezető alelnöke levélben tájékoztatta Gyárfás Tamást, a MÚSZ elnökét.

Az MTV visszavonja a 2008. szeptember 22-én az európai úszószövetségnek (LEN) benyújtott Eb-pályázat nélkülözhetetlen elemét, a tévéközvetítésre vonatkozó garanciát, ami – a MÚSZ minősítése szerint – példátlan lépésnek számít.

Az MTV közleményben jelezte: szándéka ellenére és gazdasági helyzete miatt kényszerül arra, hogy lemondjon a két esemény közvetítéséről. “A 2010. augusztusi közvetítést vállaló nyilatkozat kibocsájtásakor nem láthatta előre az MTV, hogy a parlament érdemi indoklás és hatástanulmány készítése nélkül csökkenti 9,5 milliárd forinttal a médiavállalat 2007 óta nominálisan változatlan költségvetését. A források drámai csökkentése miatt azonban már nem garantálható a LEN, illetve a versenyt rendező Magyar Úszó Szövetség által igényelt és előírt nemzetközi közvetítési színvonal, beleértve az ezzel járó feltételek biztosítása, ezért az MTV 2009. december 1-jén visszavonni kényszerült korábbi közvetítési szándékát – áll a közleményben, amelyben az is olvasható, hogy egy európai színvonalú közvetítés költsége jövőre a legtakarékosabb kalkulációk alapján is meghaladná a 350 millió forintot.

“Nem kizárt, hogy a rövidpályás úszó-Eb-n akár 4-5 magyar aranyérem születik, és akárcsak 2007-ben, a debreceni rövidpályás Eb-n, egy-két magyar világcsúcs – szögezte le az úszószövetség az MTV bejelentésére reagálva – A sportrajongók százezrei nyilván örömmel követnék élőben Cseh László, Gyurta Dániel, Verrasztó Evelyn és a többi klasszis várt sikereit. A 2010. évi budapesti és balatonfüredi úszó-Európa-bajnokság a jövő évi versenyprogram egyik, ha nem a legrangosabb hazai rendezésű nemzetközi eseménye. A Magyar Úszó Szövetség az Európai Úszó Szövetség felé kötelezettséget vállalt, ennek semmissé nyilvánítása a LEN-nel a kormány- és a tévés garancia által megkötött szerződés alapján nemcsak súlyos anyagi, hanem hatalmas erkölcsi veszteséggel is jár. Az Eb-rendezés lemondása nem pusztán a magyar úszósportot, hanem a magyar sportot lejáratja.”

A MÚSZ elnöke és főtitkára írásban fordult – a LEN-nel kötött szerződést a Parlamentben 2009. május 3-án a magyar kormány részéről aláíró – Varga Zoltán sportért felelős önkormányzati miniszterhez, valamint Schmitt Pálhoz, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökéhez, hogy segítsék elő a megoldást.

Gyárfás Tamás az MTI megkeresésére szerda délután elmondta: két nap leforgása alatt két negatív hírt kapott. Először, hogy a rövidpályás Eb-t nem sugározza az MTV annak ellenére, hogy az európai közvetítések jogtulajdonosa, az EBU és a LEN szerződése alapján jogdíj nélkül biztosítottak számára a feltételek.

“Számos tengerentúli sporteseményt az MTV itthonról közvetít, az isztambuli repülőjegy 69 ezer forint. Ha arra sincs már pénz, a riporterek nem egyszer bizonyságát adták, hogy itthonról is helyt tudnak állni. Cseh László világcsúcs megjavítására készül, akárcsak Verrasztó Evelyn, de szerintem a világbajnok Gyurta is nagy örömöt okozhat. Ez nagyságrendileg fillérekért sem kell az MTV-nek. Szerdán Medveczky ügyvezető alelnök írásban arról tájékoztatott, hogy az általa aláírt tévéközvetítési garanciát visszavonja. Szerintem nem mérte fel, hogy ez a lépése mivel jár. Nemcsak a magyar úszást, a magyar sportot, hanem Magyarországot járatja le egyidejűleg. Olimpiáról ábrándozunk, labdarúgó Eb-re jelentkeztünk, vagy vívó-világbajnokságra – ki fog ezek után hinni nekünk? Minden komoly pályázathoz kell kormány/város-, valamint tévégarancia. Ha náluk a garancia egyet jelent a talánnal vagy a háthával, akkor ki veszi a jövőben a magyar pályázatot komolyan? Medveczky úr nem kérdezte meg tőlem, de a szövetség egyetlen tagjától sem, hogy az erkölcsi mellett milyen anyagi következményekkel jár a döntése. Ha a MÚSZ-nak 400 ezer eurót kell fizetnie, valamint a helyére lépő új rendező teljes költségét. Ezzel ő nyilván nem foglalkozott.” – fogalmazott Gyárfás Tamás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik