Élet-Stílus

Barca-Real: eljött az igazság pillanata

Kétfrontos Barcelona-Madrid párharcra kerül majd sor vasárnap a Primera Divisiónban, de természetesen az „El Clásico", azaz az éllovas Real Madrid barcelonai vendégjátéka a sláger.

A Barcelona-Real Madrid találkozó minden körülmények között rangadó (Európában az egyik legnagyobb…), függetlenül a két csapat táblázaton elfoglalt helyétől. A mostani ütközet azonban akár a bajnoki címről is dönthet. Nagy a valószínűsége annak, hogy e két csapat dől majd el az aranyérem sorsa, ekképp a végelszámolásnál adott esetben nagy jelentősége lehet annak, hogy mire megy vasárnap egymással a két gigász.

Jelenleg a madridiak állnak jobban, egy ponttal utasítják maguk mögé a Barcelonát. A Realnak egyébként van miért visszavágnia az ősi riválisnak, a katalán csapat ugyanis tavaly „oda-vissza” megnyerte a klasszikus rangadót, különösen a májusi hazai vereség, a 2-6 lehet fájó a madridi híveknek. Az örökmérleget tekintve a fővárosiak számolnak több győzelmet (68-60), Katalóniában azonban jelentős a Barca-fölény, tekintve, hogy 12 döntetlen és 12 Real-győzelem mellett 38 alkalommal a hazaiak ünnepelhettek.

2008/2009-es szezon, 2008. december 13: Barcelona-Real Madrid 2-0

Az „El Clásico” az a mérkőzés, amelyre – ahogy mondani szokás – a hallottak is feltámadnak, s a közelmúltban sérüléssel bajlódó sztárok most sem hiányoznak.

A házigazda Barcelonánál Lionel Messi, Zlatan Ibrahimovic és a keddi BL-meccsen a lábára rúgást kapott Daniel Alves is ott lesz a pályán, akárcsak átellenben a két hónapig elhúzódó bokasérüléséből felépült, szerdán már játékra jelentkező Cristiano Ronaldo.
„Biztosan pályára tudok lépni a rangadón” – mondta a portugál, aki csereként beállva 20 percet játszott az FC Zürich ellen 1-0-ra megnyert Bajnokok Ligája-találkozón.

2008/2009-es szezon, 2009. május 2.: Real Madrid-Barcelona 2-6

Manuel Pellegrini, a királyi gárda chilei szakvezetője elismeri, hogy csapat az elmúlt időben nem kápráztatták el a szurkolóikat, ugyanakkor úgy gondolja, a csapat nem futballozik rosszul: „A játékosainknak nagy nyomást kell elviselniük, s ez megnehezíti a dolgukat. Nem játszunk rosszul, egyszerűen csak nem látványos, amit csinálunk”.

Kollégája, Josep Guardiola bízik benne, a szerdai, Internazionale elleni BL-siker (2-0) erőt ad a csapatnak a listavezető Madrid legyőzéséhez. „Természetes, hogy a Real áll az élen, erre számítottunk, miután nyáron 270 millió eurót költöttek játékosokra, de vasárnap azon leszünk, hogy legyőzzük” – mondta a katalánok vezetőedzője.

Az „El Clásico” mellett egy másik Barcelona-Madrid ütközetre is sor kerül a hétvégén: a hetedik Espanyol a meglepetésre kieső helyen álló Atletico Madrid vendég lesz.

Iniesta hosszabbított

Újabb sztárjával állapodott meg szerződése meghosszabbításáról a Barca: pénteken Andres Iniesta írt alá 2015-ig. A spanyol válogatott játékos kivásárlási árát 200 millió euróban határozták meg a katalánok. A 25 éves középpályás éves fizetése – helyi sajtóhírek szerint – több mint hétmillió euró lesz. Iniesta már a hetedik játékos ebben a szezonban, aki megújította megállapodását a katalánokkal: korábban Yaya Toure, Victor Valdes, Pedro, Lionel Messi, Carles Puyol és Eric Abidal írt alá új szerződést.

Primera División, 12. forduló
Szombat:
Sporting Gijón-Villarreal, 18:00
Valencia-Mallorca, 20:00
Sevilla-Málaga, 22:00

Vasárnap:
Racing Santander-Deportivo La Coruna, 17:00
Almería-Athletic Bilbao, 17:00
Real Valladolid-Tenerife, 17:00
Getafe-Xerez, 17:00
Real Zaragoza-Osasuna, 17:00
Barcelona-Real Madrid, 19:00
Atlético Madrid-Espanyol, 21.00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik