Élet-Stílus

Elhagyják a szponzorok a bundázó klubokat

A német labdarúgó szövetség (DFB) első embere szerint képtelenség százszázalékosan kiszűrni a mérkőzések manipulálását. Eközben több neves szponzor a szerződések felmondásával fenyegetőzött.

Németországban különös bűnbakkeresés kezdődött annak kapcsán, hogy négy évvel a 2005-ös vesztegetési ügy után miért nem észlelték a mostani bundabotrány előzményeit. A Német Labdarugó Szövetség (DFB) ugyanakkor ismételten visszautasította azt a vádat, hogy az akkor kiépített ellenőrzési mechanizmus csődöt mondott volna.

A bundabotrány új fejleményeihez tartozik, hogy keddi sajtóértesülések szerint a fogadások helyszínei Ázsiát is behálózzák, most éppen Malajzia került a középpontba. Ennél közelebbi “kapocs” viszont az az értesülés, amely szerint németországi szponzorok azzal fenyegetőznek: mindenfajta együttműködést felmondanak a vesztegetési ügyben érintett klubokkal.

Theo Zwanziger, a DFB elnöke egy keddi interjúban azt hangoztatta, hogy a szövetség a Német Labdarugó Ligával együtt mindent megtett az esetleges megvesztegetések megelőzésére, illetve felderítésére, szavai szerint azonban a szervezett bűnözés ellen tehetetlenek.

“Egyetlen szövetség, egyetlen liga és a világon egyetlen előrejelző rendszer sem képes arra, hogy százszázalékosan kiszűrje a mérkőzések manipulálását” – hangoztatta az elnök, aki elismerte, hogy erre a célra az európai szövetség (UEFA) és a DFB megbízásából Németországban is ellenőrzéseket végző svájci Sportradar nevű cégnek évente 200 ezer eurót fizetnek.

Az úgynevezett korai előrejelzés – azaz az ellenőrzési rendszer – működésének korlátaira utalt az egyik német újságnak nyilatkozva a Sportradar ügyvezető igazgatója, Carsten Koerl is, aki a többi között azt hangoztatta: cége szerte a világon 70 ország sportfogadási vállalatával működik együtt, ennek ellenére – mint fogalmazott – van egy olyan illegális piac, amelyet lehetetlen ellenőrizni.

Koerl szerint a Sportradar 53 európai országban dolgozik, és azokban első-, valamint második ligás mérkőzéseket felügyel. Az igazgató azt állította, hogy az elmúlt időszakban néhány gyanús mérkőzésről értesítették az UEFA-t. Ennek kapcsán konkrétumot nem említett, csupán azt közölte, hogy németországi meccsek nem voltak közöttük.

Theo Zwanziger DFB-elnök közölte, hogy a szövetséget Wolfgang Niersbach főtitkár képviseli azon az UEFA által összehívott találkozón, amelyen a bundabotrányban érintett országok – köztük Magyarország – nemzeti szövetségeinek vezető képviselőit tájékoztatják a nyomozás eddigi állásáról, továbbá megvitatják a közös teendőket. Niersbach ezzel összefüggésben azt hangoztatta: az UEFA a német szövetséget egyfajta “mintaszövetségnek” tartja. Mindehhez hozzáfűzte: nem hiszi azt, hogy a többi szövetségtől a csalások megelőzése terén bármit is tanulhatnának.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung egyébként idézte Kisteleki Istvánt, az MLSZ vezetőjét, aki egy interjúban kijelentette, hogy az UEFA már hónapokkal korábban tudott a megvesztegetési botrányról, sőt ő maga is tudott az illegális fogadások létezéséről. “Csak idő kérdése volt, hogy mikor pukkad ki a lufi” – idézte a lap Kistelekit.

Több neves szponzor eközben azzal fenyegetőzött, felmondja a különböző reklámszerződéseket azokkal az egyesületekkel, amelyekről kiderül, hogy érintettek a botrányban. Erről nyilatkozott kedden a többi között a tekintélyes sportszergyártó cég, az adidas elnöke. Herbert Hainer ennek kapcsán az esetleges “imázskárokra” hivatkozott, és arra emlékeztetett: a sportolókkal, illetve az egyesületekkel kötött szerződésekben egészen világosan benne van, hogy bűncselekmény esetén az együttműködést azonnali hatállyal felmondják. Hasonlóan nyilatkozott a Puma és az Audi is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik