Élet-Stílus

Carragher: nem tragédia, ha kiesünk

Jamie Carragher nem élné meg tragédiának, ha a Liverpool nem jutna tovább a Bajnokok Ligájában, ez esetben az angol csapat az Európa Ligát igyekszik majd megnyerni.

„Amennyiben nem sikerülne kiharcolni a továbbjutást a Bajnokok Ligájában, el kell fogadnunk a helyzetet, és váltanunk kell” – magyarázta a liverpooliak helyettes csapatkapitánya a Debrecen elleni, angol részről feltétlenül sorsdöntő mérkőzés előtt.

„Stevie Gerrard mellett én is nyertem már UEFA-kupát (2001-ben – a szerk.), és az is hatalmas élmény volt. Természetesen a BL-ben szeretnék továbbjutni, ámbátor ha ez mégsem jönne össze, az Európa Liga kiváló lehetőség arra, hogy trófeát nyerjünk. Abban a sorozatban is számos kiváló csapat van” – tette hozzá Jamie Carragher.

A Liverpoolnak feltétlenül nyernie kellene a Puskás Stadionban, hogy versenyben maradjon a Bajnokok Ligájában a legjobb 16 közé jutásért vívott harcban, de a győzelem önmagában nem elég, a Fiorentinának is botlania kellene a már továbbjutott Lyonnal szemben – és ugye még hátravan a két csapat mérkőzése az utolsó fordulóban.

„Szörnyű, hogy a sorsunk nem a mi kezünkben van. Ugyanakkor csak saját magunkra szabad figyelnünk, első lépésben arra, hogy legyőzzük a Debrecent, és remélhetőleg a dolgok számunkra kedvezően alakulnak” – így a védő.

A csoport állása:
1. Olympique Lyon 10 pont
2. Fiorentina 9
3. Liverpool 4
4. Debrecen 0

Korábbi mérkőzések:
Liverpool-Debrecen 1-0
Lyon-Fiorentina 1-0
Fiorentina-Liverpool 2-0
Debrecen-Lyon 0-4
Debrecen-Fiorentina 3-4
Liverpool-Lyon 1-2
Fiorentina-Debrecen 5-2
Lyon-Liverpool 1-1

Még hátralévő mérkőzések:
Debrecen-Liverpool
Fiorentina-Lyon
Liverpool-Fiorentina
Lyon-Debrecen

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik