Élet-Stílus

Magyar kézis siker vezéráldozattal

Vincze Melinda nem utazhat a december 5-én kezdődő kínai női kézilabda-világbajnokságra, miután a hollandok elleni felkészülési mérkőzésen eltörött a kézközépcsontja. Kovacsics is lesérült.

Győzelemel kezdte meg a szereplését a női kézilabda csapat hazai rendezésű Pannon Kupán. A hollandok ellen kétgólos sikert aratott Mátéfi Eszter csapata.

A hazaiak 3-1-es vezetése után sorozatban négyszer voltak eredményesek a hollandok, erre időt kért a szövetségi kapitány. Ezt követően sikerült fordítani, de elszakadni nem lehetett, mert jól tartották magukat a vendégek, illetve sok volt a pontatlanság. A szünet előtt Kovacsics révén megnyugtatóbb lett az előny.

A második félidő elején keményebben játszottak a hollandok, és a 44. percben egyenlítettek (22-22), és ebben a szakaszban még a kapusuk is gólt dobott. Az újabb időkérés ismét hatásosnak bizonyult, gyorsabbak lettek a támadások, a védelem pedig jól zárt, így sikerült diadalmaskodni.

Rossz hír, hogy Kovacsics bokasérülést szenvedett, és az utolsó negyedórában már nem is játszhatott. Utóbb kiderült, hogy a játékos csak pár napos pihenőre kényszerül.

Vincze Melinda ellenben igencsak pórul járt: a handball.hu szerint az Alcoa FKC balszélsője kézközépcsont-törést szenvedett csütörtökön, így biztosan nem utazhat a kínai világbajnokságra. Mátéfi Eszter szövetségi kapitány várhatóan Juhász Gabriellát hívja be a helyére.

pannon kupa, 1. forduló

Magyarország-Hollandia 27-25
Ukrajna-Lengyelország 25-25

Péntek (Pápa):
Lengyelország-Hollandia 15:45 ó (Sportklub)
Magyarország-Ukrajna 18 ó (Sportklub)

Szombat (Győr):
Ukrajna-Hollandia 10:30 ó (Sportklub)
Magyarország-Lengyelország 12:45 ó (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik