A magyar válogatottnak és a szurkolóknak ígéretes kezdés után a 2009-es évben szembesülniük kellett a realitásokkal. A csapatnak voltak jobban és gyengébben sikerült meccsei, de összességében a képességeihez mérten teljesített világbajnoki selejtezőin. A második helyről vágott neki az idei évnek a Koeman-csapat, és Albániát idegenben, Máltát pedig itthon verte.
Az eredmény tulajdonképpen papírforma, de az elmúlt években számos szakembernek beletört már ebbe is a bicskája. A magyar válogatott ezeken a meccseken sem játszott jól, de a holland szakember irányításával az őszt a kvalifikációs csoport második helyén várta a válogatott.
A szurkolók már Dél-Afrikáról álmodoztak, holott a legnehezebb meccsek csak ezután következtek. A svédek és a portugálok kétszer is megmutatták, hogy nincsen helyünk a világbajnokságon. Koeman ezeken a találkozókon, ahogy korábban is hibázott: rosszul cserélt, lassan reagált a pályán látottakra, stb. Azt ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy meg van kötve a keze, az adott játékosokból kell kihoznia a legtöbbet.
Kapus: Többnyire a világ legerősebb bajnokságában a cserepadra szoruló Fülöp Márton (Sunderland) vagy a rutinos Babos Gábor (Nijmegen) őrizte a kaput, de legutóbb a nemrég újra behívott Király Gábort (1860 München) is számításba vette a kapitány. Az újpesti Balajcza Szabolcsot vagy éppen a néhányszor a kispadon már helyet foglaló Köteles Lászlót sokan követelik a válogatottba, ugyanakkor Koeman választottjai kisebb-nagyobb hibákkal tették a dolgukat. Ezen a téren nem állunk rosszul, még ez a legstabilabb csapatrésze a magyar válogatottnak.
Védelem: Gyakorlatilag egyetlen egy olyan játékos szerepel a válogatottban, akit nemzetközileg is jegyeznek. Juhász Rolandot a nyári átigazolási időszakban több európai élcsapattal (Arsenal, Aston Villa, Bayern München) is összehozták a sajtóban, de végül maradt a belga Anderlechtnél. A középső védő Koeman alatt háromszor volt eredményes, hátul rendre megnyeri a fejpárbajait, jó az ütemérzéke, és egyedüliként képes tartósan hiba nélkül játszani.
Sajnos ez nem mondható el a társairól. Gyepes Gábor, Vanczák Vilmos vagy éppen Bodnár László képes kimagasló teljesítményre, de sajnos bennük van a baki lehetősége, ami ezen a szinten meccseket dönt el.
Középpálya: Papíron a válogatott legerősebb csapatrésze, amely az idei évben szinte teljes egészében csődöt vallott. A Szentpéterváron új Arsavinként fogadott Huszti Szabolcs, a Premier League-ben kispadozó Gera Zoltán, a dortmundi Hajnal Tamás meg sem tudta közelíteni a klubjaiban mutatott teljesítményét, általában elképesztő hibaszázalékkal fociztak, és teljesen beleszürkültek az amúgy sem túl acélos válogatottba.
A remek formában játszó Dzsudzsák Balázs lóg ki egy picit a sorból, de ő általában csak egy félidő erejéig mutatta meg, hogy mire képes. Az eindhoveni szélső mellett a nemrég debütáló védekező középpályásra, Varga Józsefre nem lehetett panasz. A BL-ben is vitézkedő Loki egyik legjobbjától a jövőben sokat várunk.
Támadósor: Voltak ígéretes meccsei idén a válogatottnak, amelyek sajnos a támadóink katasztrofális helyzetkihasználása miatt úsztak el. Ezen a téren gyenge a felhozatal, csak abban bízhatunk a jövőre nézve, hogy az ígéretes fiataljaink (Németh, Simon, Futács) nem állnak meg a fejlődésben.
A magyar válogatott idei kilenc meccsén hat gólt szerzett. Ebből a hat találatból mindössze egyetlen egy a csatárgól. Torghelle Sándor idegenben az albánok volt eredményes, ezen kívül semmi… A német másodosztályban birkózó támadó becsületére legyen mondva, hogy mindig nagy elánnal küzdött – többnyire egyedül – a védők szorításában.
Rudolf gólja a Levszki ellen
Priskin Tamás általában csak perceket kapott Koemantól, Rudolf Gergely viszont megérett a nagy feladatokra, az ő érdekében mindenképpen ajánlatos lenne, ha már a téli átigazolási időszakban egy komoly európai csapathoz szerződne. A Lokival a nemzetközi porondon már többször bizonyító apró termetű csatár esetében ugyanaz igaz, mint a fiataloknál: minél több tétmeccsen kellene szerepelniük a klubjuknál.
