Élet-Stílus

Bárdosi Sándort két évre eltiltották

Doppingvétség miatt két évre eltiltotta a versenyzéstől Bárdosi Sándort a Magyar Sumo Szakszövetség fegyelmi bizottsága.

A szervezet pénteki közleménye szerint a birkózónak korábbi, a júliusi tajvani Világjátékokon szerzett szumós aranyérmét 72 órán belül vissza kell adnia.

Ezenkívül a fegyelmi bizottság helybenhagyta a Világjátékok illetékes testületének döntését, és a sportolót 3000 eurós eljárási költség megfizetésére kötelezte.

A versenyző 15 napon belül fellebbezhet az ítélet ellen. Bárdosi jelezte: nem kíván fellebbezni, felhagy a szumózással, és a jövőben a vegyes harcművészet, az MMA rendezvényein kíván indulni.

„Az aranyérem visszaadásával még várjunk. A Világjátékokon a szabadidőmből áldoztam, most meg a szövetségből mindenki engem támad. Jelenleg ráadásul ágyhoz vagyok kötve, mert kedden operálták a térdemet.”

Fazekas Attila, a sportügyekben illetékes Önkormányzati Minisztérium sportigazgatási főosztályának vezetője közölte: Bárdosi a jövőben indulhat MMA-viadalokon, illetve a K1-es küzdősportban, mivel egyik sem tartozik a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA szabályzata alá, magára nézve nem tekinti kötelezőnek a WADA doppingkódexét. Hozzátette: Bárdosinak hivatalos formában is jeleznie kell, hogy szumósként visszavonul, mert csak akkor kerül ki a doppingkontroll alá vonhatók közül, ami után például már nem kell az ellenőrök rendelkezésére állnia, sem holléti ívet vezetnie.

Bárdosi a Világjátékokon szumósként végzett súlycsoportjában az első helyen. Elmondása szerint közvetlenül az elutazás előtt megcsípte egy darázs, és az erre kapott gyógyszer került a szervezetébe, ami aztán a pozitív tesztet eredményezhette.

A kötöttfogású birkózóként 2000-ben olimpiai ezüstérmes, 32 esztendős Bárdosi a sportágtól eltávolodva más küzdősportokban próbált szerencsét az utóbbi években. Szumósként világ- és Európa-bajnok lett, az MMA-ban is jeleskedett, emellett gyakori szereplője a televíziós show-műsoroknak is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik