Kokas Ignác asztalosnak készült, 1947-ben került Budapestre és barátságot kötött Nagy László költővel. Felvették a Képzőművészeti Főiskolára, ahol később tanított is. Nagy feltűnést keltett diplomamunkája, Az asztalos, amit a Magyar Nemzeti Galéria megvásárolt, ösztöndíjjal is jutalmazták.
A ’60-as években az újító, avantgárd művészek közé sorolták, ekkor kezdte el festeni “zöld” képeit festeni és úgy érezte, hogy megtalálta igazi hangját.
Kokas Ignác – Tájkép (forrás:TerminArtors.com)
A művész a betegsége ellenére a haláláig dolgozott. Arra törekszik, hogy művészetének eszközeivel témájáról mindent elmondjon, ami lényeges, mégpedig úgy, hogy a festménnyel kifejezze művészetének végső mondanivalóját: az élet nehéz, de szép – írták róla.
