Lapzártánkkor kijelenthetjük: egyelőre működik a világgazdaság. Többé-kevésbé ellátja feladatát a pénzügyi szektor is – igaz, nagyon beszűkült a vállalati hitelezés. Van nemzetközi árukereskedelem is – igaz, nagymértékben visszaesett volumennel, akárcsak a szintén érdemben csökkenő ipari termelés. Még mindig pénzt használunk – valamilyen szinten még a bizalom is visszatért. A tőkepiaci árak a legtöbb szektorban, a legtöbb régióban már nem is alacsonyabbak, mint 2008. szeptember 15-e, a fordulópontnak tekinthető Lehman Brothers-csőd előtt.
Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a FED, az uniós intézmények, a nemzeti kormányok soha nem látott beavatkozása, pénzügyi támogatása kellett ahhoz, hogy ne dőljön össze minden. Subprime mortgage, credit crunch – emlékszünk még a válság elejének különböző elnevezéseire? Bizonyára igen, de már nem nagyon használjuk ezeket a kifejezéseket, hiszen a válságnak már nem kell jelző. Gazdasági világválságról van szó, így általánosan, amelynek természetesen fontos elemei voltak a hitelezési veszteségek, de a bankok problémájából globális reálgazdasági krízis lett.
A fedezetlen felfedezése
Mi is történt a világgazdasággal az elmúlt két és fél évben? Magyarázatképpen fel lehet vázolni egy egyszerű eseménysorozatot. Az amerikai ingatlanpiac szárnyalt, mindenki részt kért a növekedésből. A bankok mellett már kevésbé tőkeerős „jelzálogházak” is hiteleztek. Olykor a fedezet értékénél is több hitelt adtak (hiszen „majd utoléri a lakás ára a hitel összegét”), nem volt kellő kockázatkezelés, hitelbírálat, sokan klikkelgetéssel az interneten is hitelhez jutottak, még a személyes megjelenés sem volt feltétel. Amikor az ingatlanpiaci áremelkedés megtorpant, kiderült, hogy nincs a hitelek mögött kellő fedezet, a subprime – azaz nem különösen jó kockázati jellemzőkkel rendelkező ügyfeleknek hitelező – cégek bedőltek. Innen indult előbb a pénzügyi világban, majd a gazdaság minden területén a válság. A subprime cégeket kereskedelmi bankok finanszírozták, és miután nem jutottak a pénzükhöz, ők is kezdtek becsődölni. Az amerikai emberek pedig az egyre intenzívebb ingatlanáresés miatt veszítettek vagyonukból, a vagyonhatás miatt kevesebbet fogyasztottak. Kellő kereslet híján egyre rosszabbul teljesítettek a reálgazdaság cégei is, ráadásul a nagy bizalmatlanságban már hitelekhez sem jutottak. Ha pedig nincs vevő a gyárak termékeire, nem kell annyi melós sem, ezért nőtt a munkanélküliség. Az államoknak élénkíteniük kellett gazdaságaikat, de közben mindenféle úton-módon meg kellett menteniük bankjaikat is, mert ha azok dőlnek be, akkor igazán nagy baj van. Röviden ez a válság.
Mélyebb analízis
Valójában a subprime-jelenségnél egy sokkal mélyebb probléma tört felszínre. Alapvetően ugyanis a világgazdasági egyensúlyhiány vált az elmúlt években tarthatatlanná – magyarázta Simonyi Tamás, a KPMG tranzakciókért felelős vezetője. Hogy is nézett ki az elmúlt évtized? Az Egyesült Államok és Nyugat-Európa fogyasztott, nyakló nélkül, gyakran hitelből. Az egyes államok, de még inkább a cégek és a magánszemélyek sokszor a jövő terhére vásároltak, az államok óriási fizetésimérleg-hiányokat halmoztak fel, a cégek és az emberek komoly adósságokba verték magukat.
A hitel olcsó volt, és leginkább Ázsiából jött. Ázsiában – Kína különösen hangsúlyos ebben a történetben – olcsón termelnek, sokat exportálnak, amiből sokat takarítanak meg, ezt befektetve finanszírozták a nyugati világ fogyasztását. A sokszor erősen központosított ázsiai gazdaságokban a központi bankokban halmozták fel a megtakarításokat, a jegybankok a biztonságos amerikai és európai államkötvényekből dollárszázmilliárdokat tartottak, végül is ebből fogyasztott a Nyugat. A sok megtakarítás, illetve az olcsó hitel egészen fantasztikus időszakot jelentett a világ részvény-, kötvény-, illetve árupiacain. Az ismert „kapzsiság és félelem”-modell szerint, vagyis amikor a mohó hozamvadászat és az óvatos kockázatkerülés periodikusan váltja egymást, hosszú évekig (2002 és 2007 között mindenképpen) a kapzsiság volt az úr. Mindenki vásárolt, minden régió vonzó lett, drágultak az eszközök, még több elkölthető pénz keletkezett. Az anyagilag is gálánsan motivált pénzügyi szakemberek egyre többet akartak keresni. Ha a bank már nem hitelezhetett, mert elérte limitjeit, inkább becsomagolta, értékpapírosította és eladta követeléseit, amellyel megint tere nyílt az újabb hiteleknek.
A fák azonban nem nőhettek az égig, az amerikai ingatlanárak megtorpantak, a hitelkamatok elkezdtek emelkedni, hirtelen előjöttek a kockázatok, és összeomlottak a piacok. Ami éveken át hétről hétre felépült, az pillanatok alatt zuhant össze. Estek az ingatlanárak, eltűntek a vevők, mások viszont kényszerértékesítettek, gyorsult az áresés. Ördögi spirál indult. A korábban hatalmasra duzzadt pénzügyi szektorok gyorsan leértékelődtek. Nagy veszteségek keletkeztek, több évtizede – akár száz éve – működő nagybankok, befektetési házak süllyedtek el.
Amikor a Lehman Brothers kidőlt, dominóhatás indult. Szécsényi Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. ügyvezető igazgatója három szakaszra bontja az azóta történteket. Az első szakasz volt a „satufék” időszaka, egy hónapig úgy tűnt, megszűnt a hitelpiac. Ez után jött a „rákészülés”, amikor az állami mentőcsomagok révén rengeteg pénz került a világgazdaságba. Végül pedig a „száguldás”, amely idén márciustól tart, és egyelőre senki nem tudja, hol a vége a ralinak – bár már sokan jósolják az újabb esést. A Lehman-csőd utáni első napok – szeptember 15-e után – mindenesetre ijesztőek voltak. Hogyan volt képes ennyire gyorsan szétterjedni a válság? Mi volt a hatásmechanizmus? Közvetetten minden bank minden bankkal kapcsolatban áll a világ pénzügyi rendszerében.
A Lehman a bankközi és opciós piacokon rengeteg nyitott pozícióval rendelkezett. A nyitott határidős pozíciókban – aszerint, hogy merre mozdult el az azonnali árfolyam – valamelyik üzletfél nyereséges (in the money) pozícióba jutott, míg a másik veszteségbe sodródott. A nyerő pozíciók sokat érnek, minden banknál nagy veszteségek származhatnak abból, ha eltűnik a szerződő partner, hiszen felmerül, hogy majd nem lehet érvényesíteni a nyereséges üzletet. A bankközi piacon elszámolóház nincsen, csak a szerződésben meghatározott biztosítékok védenek a partnerkockázattól. Két bank között bonyolult lehet a kapcsolatrendszer, vannak nyereséges és veszteséges üzletek, a clearing (azaz elszámolás) végén általában nettó ellentételezés zajlik. Amikor a Lehman beborult, a bankok igyekeztek előrehozott teljesítést kérni, vagyis azt, hogy értékeljék ki az összes nyitott pozíciót, és aki tartozik, az a nettó egyenleget rendezze. Ahogy az ilyenkor már lenni szokott, ez főleg az in the money pozícióban lévő bankoknak volt sürgős; amelyik bank veszteségben állt a Lehmannal szemben, inkább „sunnyogott”, gondolván, majd az utódcég vagy a felszámolóbiztos felé fizetnek, biztosabb, ha addig náluk parkol a pénz. Gyakorlatilag a Lehman felé nem nagyon fizettek a bankok, ez már önmagában komoly likviditási problémát okozhatott volna, hétvégén jelentették be, hogy baj van, hétfőn a bankok azonnal leállították a fizetéseket feléjük. Részben konszolidáltak, leánybank- vagy bankcsoportszinten összegezték, milyen pozícióban vannak a Lehmannal szemben. Részben arra vártak, hogy a Lehman fizessen. Amelyik bank visszatartotta a megállapodás szerinti fizetését, az csak büntetőkamatot kockáztatott, amelyik viszont nem kapta meg a pénzét, olyan likviditási zavarba kerülhetett, hogy be is dőlhetett. Egy biztos: olyan nagyra nőtt a pénzügyi szektor partnerkockázata, hogy hónapokra befagytak a piacok.
Egy nehéz év krónikája
2008. szeptember 15.
Egy szeptemberi, fekete hétvégén a világ eddigi legnagyobb csődje következik be, amikor a negyedik legnagyobb amerikai befektetési bank, a Lehman Brothers Holdings Inc. csődvédelmet kér. A cég kötelezettségei 613 milliárd dollárra rúgnak (az elkövetkezendő napok kétségbeesett próbálkozásai sem jártak sikerrel, a Lehman végleg bedőlt). A Bank of America felvásárolja a világ legnagyobb brókercégét, a szintén bajba került Merrill Lynchet. Az AIG biztosító részvénye egyetlen nap alatt 45 százalékot zuhan. A hírek hallatán az egész világon szabadesésbe kezdenek a tőzsdék.
Szeptember 17.
A FED két nap alatt 120 milliárd dollárt lök ki a piacra, az AIG az Egyesült Államok kormányától kap brutális méretű, 85 milliárd dolláros gyorssegélyt.
Szeptember 19.
Az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Írországban piacmentő intézkedéseket vezetnek be, többek között megtiltják a pénzügyi szektor részvényeinek short-sellingjét, vagyis a részvények birtoklása nélküli eladást. Itthon a felügyelet közleményben jelzi, hogy a magyar bankszektorra csekély hatású a hitelezési válság.
Szeptember 21.
Állami kontroll alá veszik a Goldman Sachs és a Morgan Stanley egykori befektetési bankot, melyek kereskedelmi banki státust kapnak.
Szeptember 29.
Első körben elutasítják az amerikai kongresszusban a bankok rossz hiteleinek megvásárlását célzó, 700 milliárd dolláros bankmentő csomagot. A Dow Jones 777 pontos rekordzuhanással reagál.
Október 2.
Az amerikai szenátus – módosításokkal – elfogadja a pénzügyi mentőcsomag tervét.
Október 6.
A Dow Jones a 6-án kezdődő tőzsdehéten történelmi, éppen 75 éve nem látott veszteséget szenved el, egyetlen hét alatt átlagosan 22 százalékkal csökkennek az árak.
Október 8.
Izland „becsődöl”, az euró/korona a 131-es szintről 350-ig szakad, míg az Icesave, a második legnagyobb izlandi bank, a Landsbanki Island brit internetes pénzügyi szolgáltató érdekeltsége leállítja a betétek kifizetését.
Október 9.
Tőzsdezárás előtt brutális mértékben adják az OTP-t.
Október 13.
Németország 500 milliárd eurós bankmentést jelent be.
Október 14.
Izland az államcsőd jeleit mutatja, kinyit a tőzsde, és 66 százalékot zuhan (az OMX Iceland All Share-index az év során már tizedére olvadt), koronát nem váltanak devizára, a lakosság tartós élelmiszerekért rohamozza meg a boltokat.
Október 16.
A Magyar Nemzeti Bank és az Európai Központi Bank 5 milliárd eurós hitelkeretről állapodik meg, zajlik a verbális intervenció, Simor András jegybankelnök határozottan kijelenti, hogy Magyarországon az államcsőd esélye nulla.
Október 22.
A világ Magyarországra figyel, a legnagyobb gazdasági tévék tudósítói Budapestről jelentkeznek. Az MNB az ünnepek alatt védtelenebb forint megtámogatására rendkívüli, 300 bázispontos kamatemelést hajt végre, amelynek eredményeként 11,5 százalékra emeli az irányadó kamatlábat.
Október 29.
Magyarország a várakozásoknál sokkal nagyobb, 25,1 milliárd dolláros, azaz 20 milliárd eurós hitelkeretről állapodik meg az IMF vezette hitelezői konzorciummal. A 17 hónapos készenléti hitelből 15,7 milliárd dollárt ad az IMF, további 8,1 milliárd dollárt az EU, 1,3 milliárdot pedig a Világbank. A forint erősödik, a közvetlen államcsőd veszélye elmúlóban.
November 17.
Ecuador államcsőd közelébe jut, 30 napos halasztást kér egy 2012-ben lejáró, dollárban kibocsátott államkötvénye esedékes kamata tekintetében.
December 10.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elismeri, akár százezer magyar munkahely is megszűnhet a válság hatására.
2009. február 12.
Az Európai Bizottság elfogadja a magyar banktámogatási csomagot, e szerint a hitelintézetek igen szigorú feltételek mellett juthatnak tőkéhez, valamint újonnan nyújtott rövid és középtávú hitelek tekintetében garanciához.
Február 23.
Magyarország ismét a nemzetközi figyelem központjában. A térség devizái gyors ütemben értékelődnek le, mind a kelet-közép-európai, mind az itt érdekelt osztrák, olasz bankokról lesújtó elemzések jelennek meg. A forint még a régió más devizáihoz képest is gyorsan gyengül. 310 forintnál is többet kell adni az euróért.
Március 3.
Még Barack Obama amerikai elnök is megemlékezik a magyar gazdaság globális kihatású kockázatairól, amikor Gordon Brown brit miniszterelnökkel tárgyal.
Március 9.
A Financial Times elemzése szerint a válság miatt már a világ egyévi GDP-je veszett el a befektetési eszközök leértékelődése során.
Március 11.
Svájc történetének legnagyobb vállalati veszteségét jelentik be, az UBS nagybank 20,9 milliárd svájci frankos mínuszt jelent 2008-as beszámolójában.
Március 22.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelenti lemondási szándékát.
Március 27.
A felügyelet mintegy félmilliárd forintra bünteti Soros György befektetési alapját, amiért tavaly októberben szabálytalanul shortolta az OTP részvényeit. Soros jelezte: nem tudott a tranzakciókról.
Április 22.
Megdöbbentő becslést publikál az IMF: a világ bankjai 58 billió dolláros értékpapír-állományukon és más kintlévőségeiken átlagosan 7 százalékos veszteségre számíthatnak, ami együttesen 4,1 billió dolláros mínusz.
Június 19.
Egységes európai felügyeleti rendszer kiépítéséről döntenek Brüsszelben az unió tagállamai.
Június 25.
Az Európai Bizottság szerint a teljes uniós GDP 16,5 százalékát teheti ki a jelenlegi pénzügyi válság állami kezelésének költsége.
Június 29.
Farkas Farkasnak farkasa. Farkas Ádám váltja Farkas Istvánt a PSZÁF élén. A felügyeleti tanács korábbi elnökét kritikák érték a válságkezelésben játszott – vagyis éppen nem játszott – szerepéért.
Július 24.
Az IMF a pénzügyi válság gyorsabb és hatékonyabb kezelése miatt rugalmasabbá tette hitelfeltételeit, a lépés az összes hitelfelvevő tagországra és a már megkötött szerződésekre is vonatkozik.
Reálgazdasági hatások
A pénzügyi krízist egyre több magánember is a saját bőrén érezte, ők elhalasztották nagyobb vásárlásaikat, nem vettek új autót, házat, de nem vettek nagyobb értékű háztartási gépeket sem, elmaradt a drága utazás. Vagyis a pénzügyi krízis nyomán hirtelen megjelent a válság az ingatlanfejlesztésnél, az építőiparban, az autóiparban, a turisztikában, azaz a reálgazdaságban. Nehéz helyzetbe kerültek a kormányok, csak kapkodhatták a fejüket a politikusok. Hová is nyúljunk, bankokat konszolidáljunk, gazdaságot élénkítsünk, kezdjünk keresletélénkítő nagyberuházásokba? Voltak olyan napok, amikor már úgy tűnt, vége, menthetetlen a világ.
Összeomlik a bankrendszer, eltűnt a pénz, a bizalom a világgazdaságból, majd váratlanul mégis stabilizálódott minden. Néha nagyon megijedt a világ, a Lehman Brothers bedőlése volt a legerősebb momentum, de később Izland csődje, majd idén február végén a kelet-közép-európai országok valutáinak gyors leértékelődése egyaránt hiperkockázat volt, de a szupranacionális szervezetek és a nemzeti kormányok egyelőre megmentették a világot. Igaz, ehhez több generációra kell teríteni a konszolidáció terheit.
Csalóka korrekció
Ha pedig ma ránézünk a tőzsdegörbékre, azt is gondolhatnánk, hogy nem is volt olyan súlyos a válság. Ha elég magasról dobsz le egy döglött macskát, az is visszapattan egy kicsit – tartja az angolszász tőzsdei bölcsesség, amely egy kis korrekciót bizonyára magyarázott, de valójában a piacok most nem úgy viselkedtek, mint egy döglött macska, hanem úgy, mint egy gumilabda. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. részvénystratégája szerint hosszabb távon ugyan érvényesül majd a fundamentumokon nyugvó árazás, de rövid távon a rendelkezésre álló sok pénz, illetve a befektetők „hite” mozgatja a piacot, így hiába drágák már a részvények, nem biztos, hogy láttuk az indexek tetejét. Ez azonban már a Lehman előtti szinteknél is magasabb árrégió lenne, hiszen ne feledjük, a válság előtti szintre tértek vissza az árak.
Pedig a kronológiákból nyomon követhetően nem voltak igazán jó hírek. Igaz, rengeteg állami pénz jelent meg a világgazdaságban, és keresett helyet magának, de a fundamentumok még nem jók. Hogyan érhetnek ugyanannyit a cégek, miközben recesszióba fordult a világ, és egyszerre veszély a defláció, majd a hiperinfláció? Az elemzők – többek között a világhírűvé lett Nouriel Roubini, aki talán a legjobban jósolta meg a világválságot – már a válság újabb erős hullámát prognosztizálják. A világ nagyon törékeny, még egyszer nem lesz az államoknak több ezermilliárd-dollárnyi mentőcsomagra pénzük. Vagy pedig mégis lesz, hiszen egyelőre úgy tűnik: más választás nincs. A piac önmaga még nem képes a stresszhelyzetek kezelésére, az összeomlás pedig beláthatatlan következményekkel járna.
