Nagyon súlyos gondok lesznek akár már ősszel a hitelkártyapiacon – prognosztizálta anyalapunknak, a Figyelő hetilapnak néhány hónappal ezelőtt Barabás Gyula. A Magyar Hitelszövetség elnöke számos esetben találkozott azzal, hogy a megdrágult lakáshiteleket egyre nagyobb csúszással törlesztő banki ügyfelek egyetlen menedékét a hitelkártya jelenti. „Sokan az elmúlt időszakban nyakra-főre osztogatott hitelkártyákból próbálnak fennmaradni, ám egy idő után az így felhalmozott adósságok visszafizetése is problémássá válhat. A lakáshitelek bedőlése után ez lesz a következő lépcső” – fogalmazott még júliusban Barabás, aki az időzített bomba robbanását őszre időzítette.
Ki oda se ballagott…
Így ősz derekán annyi biztosan megállapítható, hogy a hitelkártyás adósok törlesztési morálja aggasztó mértékben romlott. A hivatalos banki nyilatkozatok ugyan igyekeznek nem túldramatizálni a helyzetet, de egyes háttérbeszélgetések során 10–20 százalékos problémás ügyfélarányról hallani. Azt a bankszövetség adatai is alátámasztják, hogy az ingatlanfedezet nélküli kölcsönöknél 15 százalék a nemfizetők aránya, maguk a hitelintézetek pedig elismerik, hogy a fedezetlen állományon belül a hitelkártyás elmaradások vannak többségben. Ezen nem is lehet csodálkozni.
Fizetés érintés nélkül
Ugyan nem hitelkártya, de mindenképpen említésre méltó kártyapiaci újdonság az OTP Bank és a MasterCard együttműködésében piacra dobott PayPass kártya. A Magyarországon eddig ismeretlen fizetési mód a kifejezetten kis összegű vásárlásoknál ideális: 3000 forint alatt a kártya lehúzása, a PIN-kód bekérése és a bizonylat aláírása nélkül, vagyis néhány másodperc után távozhatunk a pénztártól, persze csak akkor, ha az adott kereskedelmi egység rendelkezik az ehhez szükséges speciális készülékkel. A kártyát egyszerűen csak közel kell tartani a terminálhoz, amely leolvassa a benne lévő csip adatait, minden negyedik alkalommal pedig online kapcsolatba lép a bankkal, és megterheli a kártyához kapcsolódó bankszámlát a vásárlások összegével. A PayPass kártyák elsősorban kávézókban, mozikban és gyorséttermekben használhatók; a még viszonylag szűk elfogadói hálózat egyelőre a biztonságot is erősíti. Ha ugyanis a PayPass kártyát ellopják, akkor elvileg előfordulhat, hogy kis összegű vásárlások sorozatával lenullázzák a kártya tulajdonosát, valójában viszont kevéssé életszerű, hogy a kártyacsaló tucatszámra vedelné a kávét csak azért, hogy megkopasszon valakit. Az eltűnt kártya természetesen ugyanúgy letiltható, mint a többi bankkártya, továbbá az OTP-nél ígérik: ha a szokásostól eltérő gyakorisággal és helyszíneken regisztrálnak PayPass-fizetést, azonnal kapcsolatba lépnek a tulajdonossal, és telefonon tisztázzák a helyzetet.
A válság előtti időkben csak az nem kapott hitelkártyát, aki következetesen és tudatosan tartotta magát távol a „kísértéstől”, a bankok ugyanis a legkülönfélébb tranzakciók mellé kvázi ajándékba kínálgatták a terméket. Békeidőben ez senkinek nem jelentett különösebb problémát. Jóllehet, az ügyfelek egy része akkoriban is meg-megcsúszott a kölcsönpénz határidőn belüli visszafizetésével, ez a rizikó bőven kezelhető volt, és ráadásul pluszprofitot is hozott. „A lusta ügyfelet szeretjük, aki pedig pontosan fizet, azt nem” – lepte meg egy szakmai háttérbeszélgetés hallgatóságát az egyik nagy lakossági bank hitelezési vezetője még a gazdasági válság elmélyülése előtt. Az első hallásra szokatlan megjegyzés a hitelkártyás ügyfelekre vonatkozott, akik történetesen akkor okoznak ráfizetést a banknak, ha adott havi kártyás adósságaikat gyorsan, még a kamatmentes periódusban rendezik. Ez esetben a bank néhány hétre valóban ingyen adta a pénzét ahelyett, hogy bezsebelte volna az egyébként felszámított kiugró kamatot.
Túl a krízis talán legkeményebb időszakán, immár más a hozzáállás. A bankok befékeztek, és ez nem csak a nagyobb összegű hitelek leállításánál érezhető, hanem a hitelkártyás ügyfélkör kezelésénél is. Ma már nem preferálják a lustákat és a figyelmetleneket, sőt élesben megtapasztalva a problémás portfólió miatt képzett milliárdos céltartalékok profitfaló konzekvenciáit, jóval rövidebbre fogták a gyeplőt. A szorosabb „ügyfélfogás” számos területen megmutatkozik. A korábbinál például sokkal több banki értékesítési munkatárs fáradozik azon, hogy a csúszásra hajlamos ügyfeleket telefonon, sms-ben, levélben vagy akár személyesen fizetésre sarkallja, de gyakrabban és hamarabb élnek a hitelkeret leszállításával is. Ha tehát az ügyfél kicsúszik a bank által még szó nélkül tolerált 30–60 napos időszakból, akkor átmenetileg „le is zárhatják” a kártyáját, és addig nem vásárolhat kölcsönpénzből, amíg vissza nem fizeti tartozását. Ha pedig tartósnak tűnik az adós törlesztési problémája, akkor valamilyen adósságrendező, átütemező technikával próbálják feléleszteni a szerződést. A hosszú lejáratú lakáshitelekre kidolgozott technikák – például a futamidő megnyújtása, a törlesztőrészlet átmeneti csökkentése vagy szüneteltetése (ezekről bővebben lásd a 22. oldalon kezdődő cikkünket) – a hitelkártyáknál nem nagyon alkalmazhatók, viszont az úgynevezett adósságrendező hitel tipikus kezelési mód. Főleg abban az esetben, ha a hitelkártya tulajdonosa több fedezetlen kölcsönnel, például személyi kölcsönnel és áruhitellel is küszködik. Az ilyenkor követett banki gyógyszer az, hogy a sok különböző hitelt egy olyan szerződésbe gyúrják, amelynek futamideje, törlesztése és egyéb paraméterei vállalhatók az ügyfél számára (például teljesen kiszámíthatóan havi egyenlő terheket ró rá). Az effajta lehetőségekkel általában tényleg érdemes élni, mint ahogy már pusztán az is célravezető, ha az adós nem bujkál a banki ügyintéző elől, hanem tárgyalásokat folytat a megoldásról. Ellenkező esetben bekövetkezhet a legrosszabb forgatókönyv: az ügyfél nem tudja kiverekedni magát az adósságspirálból, és felhalmozott tartozásaiért cserébe – például egy bírósági végrehajtási procedúra keretében – az utolsó biztosítékokat is megmozgatják a bankok.
Okosok előnyben
Mindeközben azt is látni kell, hogy a hitelkártya, ha okosan és megfontoltan használják, valóban kiváló eszköz a likviditási gondok enyhítésére. Ha hónap közepén hirtelen úgy merül fel egy nagyobb tétel, hogy például annak fedezete le van kötve, és csak veszteséggel lenne mozgósítható, akkor a hitelkártya áthidalhatja a problémát. Hó végén majd úgyis megérkezik a rendszeres jövedelem a kártyatulajdonos bankszámlájára, ahonnan gond nélkül vissza lehet fizetni az átmeneti kölcsönt. Ha mindez az úgynevezett türelmi időszakon belül meg is történik, akkor kamatot sem kell fizetni, az ügyfél teljesen ingyen használta a bank pénzét. A türelmi időszak egyébként szinte mindenhol 15 nap, ami ugyan papíron 45 nap, de ez csupán a hónap első napján elköltött forintra igaz, gyakorlatilag a következő hónap 15-e a határ, hogy a teljes összeget, az esetleges bankköltségekkel együtt, törlessze. Ezt a periódust érdemes komolyan venni (sőt, ahol lehet, célszerű a bankot utasítani, hogy automatikusan tegye át a szükséges összeget a folyószámláról), ellenkező esetben ugyanis igen drága forrást jelent a hitelkártya.
Az október eleji állapotok nagy szóródást mutatnak, de még a legolcsóbb ajánlat esetében is 37 százalékos teljeshiteldíj-mutató terheli a kártyás vásárlásokat. Ráadásul – ez is egy rögzítendő tétel – a magas kamatok nemcsak arra az összegre rakódnak rá, amelyet a kölcsönből késve fizetünk vissza, hanem az adott hónap költéseinek minden egyes forintjára attól a naptól kezdődően, amikor a kifizetés megtörtént. Lehetne még sorolni a további használati utasításokat (például, hogy készpénzt sose a hitelkártyáról vegyünk fel, és átutalásokat se így végezzünk), ám a legfontosabb mégis egyetlen jó tanácsot elraktározni: a hitelkártya annak való, aki e nélkül is kényelmesen tudna költekezni.
