Élet-Stílus

Kiderült, mi okozta a volt Vidi-csatár halálát

Koszorúér-elzáródás okozta Takács Lajosnak, a Videoton korábbi labdarúgójának vasárnapi halálát.

A család a Fejér Megyei Hírlapon keresztül ismertette hétfőn a boncolási jegyzőkönyvet. A hozzátartozók kiemelik: minden ellenkező híreszteléssel szemben halálának nem volt előzménye. A közlemény kitért rá, hogy az elhunyt labdarúgó három hete egy szokványos, de részletes orvosi vizsgálat alkalmával egészségesnek bizonyult.

A hozzátartozók megköszönték a részvétnyilvánításokat, ugyanakkor arra kérték az újságírók azon részét, akik a tragikus halál okában is szenzációt keresnek, hogy ne fokozzák a hozzátartozók fájdalmát, legyenek tekintettel a család gyászára.

A tragikus hirtelenséggel, 38 évesen elhunyt Takács Lajost a Martonvásár SE és korábbi klubja, a Videoton FC saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Takács vasárnap egy megyei első osztályú mérkőzés után hunyt el. A Martonvásár-Pálhalma találkozón csereként lépett pályára a hazai együttesben, majd az öltözőben rosszul lett. Ekkor még sikerült az orvosoknak újraéleszteniük, sőt, úgy tűnt, hogy minden rendben lesz. Csapattársaival ezután elmentek beszélgetni, majd Takács Lajos ismét rosszul lett, leállt a szíve, és már nem sikerült megmenteni az életét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik