Élet-Stílus

Az Atlético elbóbiskolta a derbit – videó

A Primera División 10. fordulójában mindkét nagyágyú, a Mallorcát fogadó Barcelona és az Atlético otthonába látogató Real Madrid is győzni tudott, így folytatódik párharcuk.

A szombat esti sorozatban előbb a Barcelona következett. A kisebb „kazanyi BL-leckén” áteső katalánok részéről több alapembert is pihentetett Guardiola, ám a remekül teljesítő Pedrónak köszönhetően így is hamar előnybe került a Barca’.

A 11. percben egy védelmi megingás után Ibrahimovic sarokkal tálalt, a lesről visszajövő Henry okosan hagyta elgurulni a labdát, Pedro ellenben könnyedén a kapuba emelt. A gól túlságosan is megnyugtatta a hazaiakat, így szöglet után Nunes egyenlített egy kemény fejessel.

A félidő hajrájában ismét Pedrón volt a sor. Egy balról induló akciót követően előbb Aouatébe tuszkolta a labdát, s a kapus Henry és Busquets próbálkozását is hárítani tudta, ám védői folyton cserbenhagyták: a labda visszakerült Pedro elé, aki másodszorra nem hibázott. Négy perccel később ugyanő végzett el szabadrúgást a tizenhatos bal sarkánál, emelését Busquets csúsztatta tovább, Henry pedig bevetődve a kapuba fejelt.

A második félidőben érkezett Messi, Xavi és Iniesta is, a gólok viszont a hajrára maradtak. A 87. percben Messi amúgy maradonásan négy rárontó mallorcai között vezette el a labdát, Ibrahimovic elé pöckölt, aki tolt egyet a labdán, majd rutinosan nagyot esett Marti belépőjénél. A tizenegyest Messi belőtte, s bár egy szépen kisakkozott helyzet után Keita szépített, a katalánok lehettek elégedettebbek a végén.

Barcelona-Mallorca – összefoglaló:
Madridban az Atléticoé volt az utolsó félóra, ám a hazaiak bánatára bő hatvan perc erejéig túlságosan tisztelték a Real Madridot, amely élt a lehetőséggel. Az ötödik percben egy védelmi hibát kihasználva Kaká csapott le a labdára, majd 18 méterről a kapu jobb oldalába lőtt.

A fő rivális ellen a Vicente Calderónban tíz mérkőzés óta nyeretlen Atlético idegességét Marcelo fokozta a 25. percben, aki oldalról kisodródva hatalmas gólt lőtt Asenjo válla felett – a találatban a rosszul helyezkedő ifjú kapuson kívül Benzemának is komoly érdemei voltak, hisz előtte remek mozdulattal hozta helyzetbe csapattársát.

Fordulás után érkezett a kisebb izomhúzódása miatt pihentetett Agüero, ám újabb gólt ismét a Real ért el. Perea idétlenkedett, Higuaín egyszerűen elvette tőle a labdát, és a kapuig meg sem állt. Ha a hazai védők kitettek magukért, Sergio Ramos sem volt rest, tett azért, hogy izgalmas legyen a találkozó. A szélső védő utolsó emberként felrúgta Agüerót, s a hazaiak rövidesen ki is használták az emberelőnyt.

Az épp Simaót pátyolgató Sergio ramos nehéz helyzetbe hozta csapatát (MTI/EPA)

Az épp Simaót pátyolgató Sergio Ramos nehéz helyzetbe hozta csapatát (MTI/EPA)

A 81. percben már kettőt hozott az ellenfelén a szárnyakat kapó Atléti. Előbb Ujfalusi beívelése után Forlán szépített, majd másodpercekkel később Agüero tette lóvá Pepét, így a vendéglátóknak tíz percük maradt arra, hogy egyenlítsenek.

Simao (kétszer is), Ujfalusi újabb remek ívelését kapu felé terelő Maxi Rodriguez és pláne Forlán megszerezhették volna a harmadikat – ám vagy elkapkodták, vagy Casillas védett bravúrral. A közelmúltban többször is potyázó kapus, például az uruguayi helyzeténél lábbal védett hatalmasat.

Atlético-Real – összefoglaló:

primera división, 10. forduló

Atlético-Real Madrid 2-3 (0-2)
Vicente Calderón, 54 800 néző. Vezette: Clos Gomez
Gól: Forlán (79.), Agüero (81.), illetve Kaká (5.), Marcelo (25.), Higuaín (64.)
Kiállítva: Sergio Ramos (66.)
Atlético: Asenjo – Ujfalusi, Pablo (Sinama-Pongolle, 89.), Perea, Antonio Lopez – Raul Garcia, Cleber Santana – Reyes (Maxi Rodriguez, 59.), Jurado (Agüero, 46.), Simao – Forlán
Real: Casillas – Sergio Ramos, Pepe, Garay, Arbeloa – Kaká (Van der Vaart, 84.), Xabi Alonso, L. Diarra, Marcelo – Higuaín (Raúl, 66.), Benzema (Gago, 69.)

Barcelona-Mallorca 4-2 (3-1)
Camp Nou, 78 960 néző. Vezette: Alvarez
Gól: Pedro (11., 40.), Henry (44.), Messi (87., 11-esből), illetve Nunes (20.), Keita (92.)
Barcelona: Valdés – Puyol, Piqué, Csigrinszkij, Abidal – Yaya Touré, Sergi Busquets (Xavi, 62.), S. Keita – Pedro (Messi, 51.), Ibrahimovic, Henry (Iniesta, 82.)
Mallorca: Aouate – Josemi, Nunes, Ramis, Ayoze – Mario Suarez (A. Keita, 73.), Marti – Varela, Borja Valero, Tuni (Castro, 63.) – Webo (Victor , 82.)

Getafe-Deportivo 0-2 (0-1)
Gól: Mista (13.), Filipe (59.)
Kiállítva: Riki (26., Deportivo), Sergio (76., Deportivo)

Tenerife-Málaga 2-2 (2-1)
Gól: Roman (18.), Alfaro (27.), illetve Edinho (29.), Lopez (77.)

Az élcsoport:
1. Barcelona 26 pont, 2. Real Madrid 25, 3. Sevilla 19 (16-5, 9 mérkőzés), 4. Deportivo 19 (14-11), 5. Valencia 18 (9), 6. Mallorca 17

Ajánlott videó

Olvasói sztorik