Élet-Stílus

Fradistákat vett őrizetbe az Extrémizmus Elleni Osztály

Három Fradi szurkolót tartóztatott le a rendőrség Extrémizmus Elleni Osztálya. Azzal gyanúsítják őket, hogy a Ferencváros – Diósgyőr mérkőzésen a rendbontók között voltak.

Az október 31-én megtartott meccsen a Fradi szurkolók egy csoportja megpróbált bemászni a pályára, illetve átjutni a diósgyőri szektorba a DVTK 3-1-es vezetésénél. A rohamrendőrök megakadályozták őket, amire a lelátón felgyújtottak néhány széket, pirotechnikai eszközöket és székdarabokat dobáltak a gyepre. Negyedóra várakozás után folytatódott a játék, de később petárdákat szórtak a pályára, ezért a bíró lefújta a találkozót.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Osztálya eljárást folytat csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűncselekmény elkövetése megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen, a 2009. történt rendbontással kapcsolatban.

További Fradistákat keresenek (police.hu)

További Fradistákat keresenek (police.hu)

A nyomozók folyamatosan elemzik a rendbontásról készült felvételeket. Ennek nyomán találtak meg két férfit. A harmadik önként jelentkezett, mert a baráti körében híre ment, hogy keresik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik