Élet-Stílus

Két rendőr megsérült a Fradi-pályán

Két rendőr könnyebben megsérült a szombaton félbeszakadt Ferencváros-Diósgyőr Soproni Liga-mérkőzésen történt szurkoló rendbontás során.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap hajnalban kiadott közleménye szerint az intézkedések során a rendőrség egy férfit garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogott el – akiről nem mellékesen kiderült, hogy körözték is -, továbbá egy főt azért állítottak elő, mert nem tudta magát hitelt érdemlően igazolni.

A rendezvényt biztosító rendőrök közül ketten sérültek meg könnyebben, feléjük egy-egy üveget dobtak. A szurkolók egy rendőrségi kisbuszt is megrongáltak – közölte a BRFK.

Sulyok Gergely játékvezető a 64. percben félbeszakította a mérkőzést, miután a ferencvárosi szurkolók egy csoportja – a diósgyőriek 3-1-es vezetésénél – megpróbált bemászni a pályára, illetve átjutni a vendégszurkolók szektorába.

Tűzoltás a pályán (MTI)

Tűzoltás a pályán (MTI)

A rohamrendőrök felsorakozása nyomán valamelyest lecsillapodtak a kedélyek, ugyanakkor a magukról megfeledkezett szurkolók a lelátón felgyújtottak néhány műanyag széket, és pirotechnikai eszközök, valamint székdarabok repültek a gyepre.

Csaknem negyedóra várakozás után folytatódott a játék, ugyanakkor néhány pillanattal később, amikor petárdák hullottak a pályára, a játékvezető lefújta a találkozót.

Az Üllői úti stadion környékén 20 óra 25 perc körül állt helyre a rend. A diósgyőri szurkolók nem sokkal 22 óra után rendőri biztosítás mellet indultak haza Budapestről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik