Élet-Stílus

Rendszerváltásra van szükség a futballban

Szenvedélye a foci, egy fillért nem kap az MLSZ-ben végzett munkájáért, pedig neki is köszönhető, hogy a FIFA nemrég Budapesten ülésezett, ahol többek bejelentették a legszebb gólnak járó Puskás-díj megalapítását. Interjú Bienerth Gusztávval.

Rendszeresen utazik a nagyválogatottal az idegenbeli meccsekre. Hogyan látta, milyen hatással volt a csapatra Gera Zoltán hirtelen elutazása?

Idegenbeli meccsekre mindig elkísérem a csapatot. Kapcsolatokat építek, találkozom a kinti szövetség embereivel. Gyakran előfordul, hogy másik hotelban szállásolnak el, így csak néhány alkalommal találkozom a játékosokkal. A csapatkapitány koppenhágai döntése természetesen hatással volt a játékosokra, de úgy éreztem, és végül az eredmény is azt mutatta, hogy pozitív reakciót váltott ki belőlük.

Ön szerint lesz még válogatott Gera?

Erről nem engem kell kérdeznie, ez a kapitány dolga. Az MLSZ nemzetközi igazgatójaként maradnék a kaptafánál, a sportszakmai kérdésekben az illetékeseknek kell dönteniük.

Mit szólt az U20-as válogatott sikeréhez? Elhangzott már több helyen, hogy a magyar futball az utánpótlás-képző központok segítségével kapaszkodhat vissza a közvetlen élvonalba.

Evidencia, nem véletlen, hogy ilyen szép sikert ért el a csapat. De ez csak egy részlet, a magyar labdarúgás alapjainál kellenek változások. Az MLSZ ezért alapította meg többek között a Gyermek Labdarúgó Szövetséget, ahol fiúk és lányok egészen fiatal kortól focizhatnak. Említhetném az OLLÉ-programot vagy a világszínvonalú telki edzőközpontot. Ezek mind kis lépések, amelyek együttes hatása már kezd megmutatkozni.

Rendszerváltásra van szükség a futballban 1

Az utánpótlás-képzéshez elengedhetetlen a megfelelő szakmai képzettségű trénergárda. Ezen a téren azonban nem állunk valami jól.

Nem véletlen, hogy külföldi tréner dolgozik a válogatott mellett. Itthon sok szempontból hosszú időre megállt a fejlődés, egy fejlettebb focikultúrából érkező szakembertől sokat tanulhatunk.

Nyereséges az MLSZ

Üzletemberként érkezett két éve az MLSZ-hez, ahol azóta sem kapott egy forint fizetést sem. Miért vállalta így el a munkát?

Szeretem a futballt, ki akartam próbálni magam, új impulzusokat keresni egy új közegben.

A szövetséget mennyiben érinti a jelenlegi gazdasági helyzet?

A szövetség éves büdzséje körülbelül 3,5 milliárd forint. A bevételek szponzori pénzekből, televíziós jogokból, jegybevételből állnak össze, és természetesen az Európai Szövetségtől (UEFA) érkező pénzekből. A válság ellenére úgy gondolom, hogy pozitív mérleggel zárja az évet az MLSZ.

Ha az elmúlt időszak pályán elért sikereit nem vesszük, akkor is nyereséges lenne az MLSZ?

Az utóbbi válogatott meccsekre rendre megtelt a Puskás Stadion, aminek természetesen örült a szövetség, de a jegyekből származó összeg csak egy töredékét képezi a bevételeknek.

20 évnyi lemaradás

A Puskás Stadion esetleges felújítása, vagy egy új nemzeti stadion felhúzása évek óta téma, de az utóbbi időben egyre kevesebbet hallani erről.

A szövetségnek komoly kiadásai is vannak, és egy ilyen létesítmény felépítésére a jelenlegi gazdasági helyzetben nem látok sok esélyt. Pedig lenne bőven tennivaló, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy a Puskás Stadion rövid távon sem igazán felel meg a céloknak.

Sajnos a rasszista rigmusok mind a mai napig állandó velejárói a focimeccseknek. Nyugaton ezt a problémát sikerült már megoldani, milyen visszajelzéseket kap külföldön ezzel kapcsolatban?

Ahogy már említettem a magyar foci és ezzel focikultúra is leragadt a 20 évvel ez előtti szinten. Egy olyan rendszerváltásra lenne szükség, mint 89-ben a politikában.

Nemcsak Magyarországon, hanem elsősorban Kelet-Európában előfordulnak ilyen rigmusok. Ezzel kapcsolatban, és a pályán kívüli rendbontások miatt mindenki új törvényt emleget, holott ha a jelenlegi szabályokat betartanák, akkor máris sokkal nyugodtabb lenne a helyzet.

Enged az Unió?

Részben az Ön személyes sikere, hogy a FIFA nemrég Budapesten ülésezett, és megalapították a Puskás-díjat.

Két éve vagyok a szövetségnél, és úgy gondolom számos sikert értünk el ez idő alatt. A selejtezőcsoport sorsolása után öt óráig tárgyaltunk a válogatott számára ideális beosztásról. A portugálok azt mondták, hogy még nem találkoztak ilyen kemény magyar partnerrel.

A Puskás-díj megalapításában is részt vettünk. Óriási megtiszteltetés, hiszen a nemzetközi szövetség megalapítása óta nem neveztek el egy személyről egy kitüntetést. Már most decemberben átadják a díjat, amit világszerte 1,5 milliárdan fognak a televízión keresztül követni, és ezáltal megemlékezni Puskás Ferencről.

Személy szerint mi a véleménye a 6+5-ös szabályról. Lát arra esélyt, hogy az unió beadja a derekát, és korlátozza az idegenlégiósok szerepeltetését?

Úgy látom, hogy van erre esély. A foci amellett, hogy üzlet, a helyi kultúra része. A szurkolók felhangok nélkül megélhetik a nemzeti identitásukat. Az unió egyelőre tiltakozik, de a FIFA, az UEFA és a nemzeti szövetségek támogatják az ötletet. Úgy érzem sikerül majd meggyőznünk az ellenzőket, hogy a sportra, és ezen belül a focira, nem lehet alkalmazni a szabad munkaerő-áramlás elvét. Ha egy magyar csapatban mondjuk 11 idegenlégiós játszik, akkor nehéz azonosulni a csapattal. Ráadásul a nagy és a kis klubok közötti szakadék tovább nőhet, ha a helyzet nem változik.

bienerth gusztáv

Jogász végzettséggel rendelkezik az 54 éves Bienerth, aki az ezredfordulón néhány évet a Harvardon is eltöltött. A rendszerváltás előtt a Tricotex, majd a Hungarotex jogtanácsosaként dolgozott. Később a Coca-Cola regionális üzletfejlesztési igazgatója lett Bécsben, majd 1994-ben a világ egyik legnagyobb könyvvizsgáló cégének a Price Waterhouse-nak lett a budapesti vezetője. Akkori kinevezése hatalmas szenzáció volt, hiszen a nagy múltú világcég korábban ilyen magas beosztásba senkit nem helyezett kívülről, csak évtizedeket ott dolgozva lehetett erre a szintre eljutni. Bienerth 2006-ig maradt, majd 2007-ben elvállalta az MLSZ-nél a nemzetközi igazgatói posztot. Az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke, valamint a Windsom ZRt. Igazgatóságának tagja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik