Élet-Stílus

Balhéztak a Fradi-drukkerek

Nézőtéri rendbontás miatt félbeszakadt a Ferencváros-Diósgyőr labdarúgó Soproni Liga-mérkőzés. A drukkerek a stadionon kívül is balhéztak, de fél kilencre helyreállt a rend.

A pénteken edzőváltáson átesett Ferencváros – Craig Short lett az új vezetőedző – az ígéretekhez híven hatalmas lendülettel kezdett, ám a diósgyőri védelem kihúzta kapott gól nélkül a kritikusnak számító első negyedórát. Emellett a kontrák is veszélyesek voltak, és a 17. percben Huszák egy szép kapáslövéssel megszerezte a vezetést a vendégeknek. A zöld-fehérek a bekapott góltól görcsössé váltak, elképzelés nélkül próbálták támadásaikat szövögetni.

A félidő hajrájában a hazaiak Sulyok Gergely játékvezetőnek köszönhették, hogy nem kerültek emberhátrányba, miután Dragóner súlyos szabálytalanságát nem vette észre. A korábbi válogatott védő – aki a petárdaügy után először kapott helyet a csapatban – úgy lekönyökölte Balajtit, hogy az U20-as világbajnokságon bronzérmet nyert támadónak ömlött a vér a fejéből.

Galéria

Galéria

A fordulást követően a vendégek gyakorlatilag tíz perc alatt eldöntötték a mérkőzést két szabadrúgásgóllal. A hazai ultrák ekkor olyasmit tettek, amire nem nagyon volt még példa a klub történetében: összeszedték a drapériákat és kihúzódtak szektorukból. A 62. percben Tóth Bence egy parádés szabadrúgásgóllal visszahozta a reményeket, ám néhány szurkolót (a vendég drukkerek melletti szektorban) ez már nem érdekelt, ők berohantak a pályára. A gyorsan közbelépő rohamrendőrök akadályozták meg, hogy tovább romoljon a helyzet. Sulyok Gergely az öltözőbe rendelte a csapatokat.

A találkozó negyedórányi szünet után folytatódott, de az első labdaérintést követően pirotechnikai eszközök tömkelegét dobálták a szurkolók a pályára, így Sulyok véget vetett a találkozónak. Talpai János, a mérkőzés MLSZ-ellenőre a Sport Televíziónak azt mondta: várhatóan súlyos következményei lesznek az esetnek.

folytatódott a balhé

A félbeszakadt Ferencváros-Diósgyőr labdarúgó Soproni Liga-mérkőzés után fél kilenckor helyreállt a rend a Ferencváros pályája környékén – közölte Pap Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Az ügyeletes közölte: a jelenlegi adatok szerint egy embert fogtak el a rendőrök egy kirakat betörése miatt.

A sajtóügyeletes elmondta: a Ferencváros szurkolóit kiterelték a stadionból, majd a Népliget felé szorították őket, a diósgyőri szurkolók elszállítása pedig még jelenleg is tart.

Craig Short, az FTC vezetőedzője a mérkőzés után elmondta: csalódott volt, hogy idő előtt ért véget a találkozó, mert csapata szépített, és kezdett egyre jobban játszani. Hozzátette: a szurkolók részéről nagy volt a nyomás, megfélemlítve nem lehet jól szerepelni.

Szpari-Honvéd 0-1

Hamar vezetést szerzett a Honvéd, ennek nyomán a továbbiakban visszahúzódott és veszélyes kontrákkal játszott. A hazai csapat előtt is adódott több ziccer, de mind kimaradt. A 44. percben még büntetőt is hibázott a Nyíregyháza.

Paks-Pápa 2-2

A félóra elteltével szerzett vezető gól lendületet adott a Paksnak, amely a félidő hátralévő részében sokkal jobban játszott és meg is duplázta előnyét. A 2. félidőben Tököli 11-esét Szűcs bravúrral védte az 50. percben, ettől váratlanul lendületbe jött a Pápa és nem csak egyenlített, de még a győzelemre is volt esélye.

Kaposvár-Kecskemét 2-1

Az első félidőben jó iramú játékot láthatott a hideg időben is kitartó közönség, mindkét kapu előtt adódtak nagy helyzetek, majd a 44. percben Maróti fejesével a hazaiak jutottak előnyhöz.

A 2. félidő gyors gólváltással indult és a folytatásban is lüktetett a játék. A kecskemétiek távoli lövésekkel próbálkoztak, de Milinte kapuson nem tudtak kifogni. A hajrában előbb Nikolic lőtt lesgólt, majd Szepessy találta telibe a kapufát. A Kaposvár megérdemelten győzte le ellenfelét.

MTK-Győr 0-0

Gyenge színvonalú és alacsony iramú első félidőt produkáltak a csapatok, a gólszerzéshez csak az MTK került közel, azonban Stevanovic minden esetben hárítani tudott.

A szünet után a játék összképe nem változott, bár ekkor már a győrieknek is sikerült veszélyes helyzeteket kialakítani az MTK kapuja előtt. Összességében igazságos döntetlen született a Hungária-körúton.

ZTE-Haladás 3-0

A nagy lendülettel kezdő hazaiak gyorsan vezetést szereztek, bár a Haladás mezőnyben többet birtokolta a labdát, a ZTE támadásai jóval veszélyesebbek voltak. A zalaiak megduplázták előnyüket, s megérdemelten vezettek 45 perc után.

Lendületesen kezdett a ZTE, Tóth felesleges szabálytalanságát követően növelte előnyét a hazai csapat. Ezt követően a hazai gárda ugyan visszavett a tempóból, de így is biztosan őrizte előnyét és ilyen különbséggel is megérdemelten nyerte a nyugat-dunántúli rangadót.

soproni liga, 13. forduló

Ferencváros-Diósgyőri VTK 1-3 (0-1) – félbeszakadt
Gól: Tóth B. (62.), illetve Huszák (17.), Jeknic (48.), Lippai (55.)

Nyíregyháza Spartacus-Budapest Honvéd 0-1 (0-1)

Gól: Nagy Z. (9.)
Kiállítva: Moreira (83.)

Paksi FC-Lombard FC Pápa 2-2 (2-0)
Gól: Böde (34.), Tököli (43.), illetve Bali (64.), Alex (75.)

Kaposvári Rákóczi – Kecskeméti TE-ERECO 2-1 (1-0)
Gól: Maróti (44., 51.), illetve Montvai (49.)

MTK – Győri ETO FC 0-0

ZTE FC-Szombathelyi Haladás 3-0 (2-0)
Gól: Rudnevs (9., 25.), Pavicevic (52., 11-esből)

Pénteken játszották:
DVSC-TEVA – Újpest FC 1-2

Vasárnap:
Vasas-Videoton FC 17:30 ó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik