Élet-Stílus

Negyvenéves az internet

Pontosan negyven éve tesztelték először sikeresen azt a technológiát, amelyből kifejlődött az internet.

1969. október 29-én cseréltek adatot először két távoli számítógép között. Az akkor még Arpanet nevű rendszer két betű továbbítását tette lehetővé, majd a rendszer összeomlott. A kezdeti kudarc ellenére a projekt sikeres lett – ma internetként ismerjük.

A két egyetemi számítógép körülbelül 650 kilométerre volt egymástól, az egyik Los Angelesben, a másik Stanfordban. Az előbbi gép előtt ülő tudós megpróbált belépni a másik egyetem adatbázisába az Arpaneten keresztül. (A hálózat, amelyet egy évvel később internetre kereszteltek, az amerikai védelmi minisztérium kutatóintézetéről kapta a nevét.) Az L és az O betűk sikeresen átérkeztek, ám a G leütésénél a rendszer összeomlott – emlékezik vissza a BBC.

Este fél tizenegyre helyrehozták a hibát, de a távoli számítógépek tömeges összeköttetésének lehetősége még sokáig haszontalan és költséges őrültségnek tűnt. Az akkor még szobányi számítógépek nem voltak kompatibilisek, az erőforrásokat tehát nehéz volt kombinálni, az adatátvitel pedig mai szemmel elviselhetetlenül lassú volt. Ennek ellenére a fejlesztések folytatódtak, és 1970 elején élesben is használni kezdték a rendszert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik