Élet-Stílus

Miért gyenge a Fradi? Mondja meg ön is!

Az FN.hu ferencvárosi érzelmű edzőt, korábbi játékost és vezetőt, valamint szurkolót kérdezett meg arról, a Fradi miért csak 13. a Soproni Ligában. De ön is megjelölheti, hogy mi a legfőbb oka a csapat eddigi csapnivaló szereplésnek.

A Ferencváros nagy fölénnyel nyerte a másodosztályú bajnokságot, de nyáron a jelentős erősítés elmaradt, és gyorsan kiderült, az a keret, amelyik az NB II-ben hengerelt, az élvonalban nem sokra képes. A Fradi 11 meccséből mindössze kettőt tudott megnyeri, ötször vesztesen hagyta el a pályát, így jelenleg csak a 13. helyen áll a tabellán.

A gyenge szereplésre olyanoktól kértünk magyarázatot, akik kötődnek a legeredményesebb magyar klubhoz. Természetesen az olvasó véleményére is kíváncsiak vagyunk – a cikk alján jelölje meg a Ferencváros vesszőfutásának legfőbb okát.

Eddig kevés oka volt az örömre a ferencvárosiaknak (MTI)

Eddig kevés oka volt az örömre a ferencvárosiaknak (MTI)

Dámosy Zsolt, a klub korábbi elnöke:
„Nem megfelelő a játékoskeret. Az NB II megnyerése után a vezetők és a szakmai stáb úgy hitte, hogy az adott játékosokkal az első osztályt is végigveri a gárda. Nos, erről egyelőre szó sincsen, ráadásul az is hiányzik a csapatból, ami az elmúlt években, évtizedekben sokszor megmentette. A légiósok nem tudják, hogy hol játszanak, számukra klub csak a munkáltató, így a Fradi-szív sem segíthet ebben a helyzetben.”

Marton Krisztián, a Ferencváros szurkolója:
„A játékosállomány finoman fogalmazva sem megfelelő, ráadásul szedett-vedett ez a társaság, némi túlzással: 40 helyről érkezett 84 játékos. A szakmai irányítással is akadnak gondok, és a sportigazgató, Berki Krisztián is bábnak tűnik. Félő, hogy az angoloknak csak az értékes Üllői úti telek miatt kellett a Fradi. Valamikor tartottak szurkolói ankétot, amelyen hosszú távú tervekről, folyamatos építkezésről beszéltek, ebből azonban szinte semmit sem látok, és sajnos ígéretes utánpótlásunk sincs. Az elszomorító szereplés ellenére amondó vagyok, hogy bajnokság végén nem lesznek kiesési gondjaink. Remélem, a télen váltás lesz a kispadon, menesztik Bobby Davisont – hiszen ez a legkönnyebb lépés, ami megtehető -, és új edzővel megindulunk felfelé.”

Détári Lajos, edző, az FTC korábbi játékosa:
„Gyenge a játékoskeret. Nem véletlenül mondtam a bajnokság előtt, hogy a Fradi a 6-10. hely valamelyikén végez majd. Ezt most is reaálisnak, elérhetőnek tartom, ha télen sikerül egy-két futballistát igazolni. A klub játékospolitikáját sem értem. Harmadosztályú spanyolt szerződtetnek, miközben a tehetséges Tóth Bence nem játszik. Ráadásul a légiósok nem tudják, nem érzik, milyen megtiszteltetés és felelőség a Ferencvárosban futballozni, milyen jelentősége van egy Újpest-Fradi meccsnek. Korábban a játékosokat vitte előre a Fradi-szív, ha kellett, meghaltak a pályán. Ilyenekre lenne szükség most is. A zöld-fehéreken edzőcsere és a keret átformálása segíthet. Halkan jegyzem meg, hogy Kulcsár Dávid kapcsán Bobby Davison azt mondta, ő fedezte fel, holott éppen az angol tréner zavarta el, és nálam, Vecsésen jutott rendszeres játéklehetőséghez.”

Az újpesti rangadót is elveszítette Bobby Davison csapata (MTI)

Az újpesti rangadót is elveszítette Bobby Davison csapata (MTI)


Csank János, az FTC korábbi edzője:

„Sok balszerencsés meccse volt idén a Fradinak, a keret a véleményem szerint többre hivatott, mint amit a tabellán elfoglalt helyezés mutat. A Magyarországra érkező külföldi edzők általában nem tartják sokra a magyar bajnokság színvonalát, és arra számítanak, hogy a csapataik szétfutják az ellenfeleket, erőnlétüknek köszönhetően hozzák majd a mérkőzéseiket. Erről már szó nincsen, és a kezdeti eredménytelenség alaposan összezavarta a Ferencváros külföldi vezetőit és a szakmai stábot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik