Élet-Stílus

Örömjáték Sampdoria-módra – videó

A Bologna ellen a sérüléséből visszatérő Pazzini illetve Cassano ismét győzelemre vezették a Sampdoriát, ráadásul Mannini is felnőtt melléjük. Az Inter a Catania legyőzésével vette vissza az első helyet.

A Sampdoria szűk félóra alatt eldöntötte a Bologna elleni találkozót. Az orrtörése miatt maszkban kezdő Pazzini már a 7. percben a kapu mögött táncolt; egy klasszikus után.

Palombo hosszú ívelését Cassano remekül vette át a jobboldalon, egy testcsellel becsapta Lannát, majd az érkező Pazzini elé tálalt, aki futtában sarokkal helyezett Viviano hálójába.

Négy perccel később Mannini nagy bombával ugrasztotta talpra a Marassit. Ezúttal a Cassano által észrevett Pazzini volt a feladó, s a tizenhatos jobb oldalán érkező középpályás kapásból lőtt a bolognai kapu bal oldalába. Több kimaradt ’Doria-helyzet után Mannini gurított középre, s Ziegler ballal hatalmas lövést zúdított a bal alsóba.

Sampdoria-Bologna – összefoglaló:

A meccs eldőlt, s a bolognaiak helyzetét súlyosbította, hogy Di Vaiót szövegelésért kiállították. Nem lett hát vége a vörös-kék vesszőfutásnak. A 33. percben az ezúttal balszélen feltűnő Cassano Portanovát, Britost és Guanát is megtáncoltatta, mielőtt lágyan az ötös jobb sarkára emelt, ahol Mannini fejjel csak beljebb tessékelte a labdát. 33. perc alatt 4-0!

A folytatásban viszont visszavett a Delneri-csapat, így a Bologna megszerezte a becsületgólt. Valiani szabadrúgása után Portanova fejelt a lécre, Lucchini késlekedett, s a labdára lecsapó, egy perce pályán lévő Osvaldo a kapuba helyezett. A győzelem nyomán a Samp átvette a vezetést a táblázaton, viszont az Inter sem habozott a Catania ellen.

Kijárt a taps a Sampdoria játékosainak (MTI/EPA)

Kijárt a taps a Sampdoria játékosainak (MTI/EPA)

A San Siróban az Inter is szűk félóra alatt letudta a kötelezőt. A 12. percben egy nagyon „potyaízű” találattal előnybe került a bajnok. Muntari egy lágy íveléssel Eto’ót kereste, ám szabadrúgása becsapta Campagnolót.

Az Inter támadásban maradt, nem sokkal később Vieira lőtt bődületes kapufát, majd szabadrúgásból Sneijder csavart nemes egyszerűséggel a jobb felső sarokba.

Inter-Catania – összefoglaló:

Kétgólos előnye tudatában a hazai csapat lassította a tempót, a második játékrész végében pedig majdnem ráfázott.

Julio Cesar csak lerántani tudta a csereként beálló Plasmatit, a tizenegyest Mascara belőtte, de a Catania a továbbiakban már nem tudott helyzetbe kerülni, így a címvédő végül diadallal zárta az estét, és két ponttal visszaelőzte genovai riválisát.

serie a, 9. forduló

Sampdoria-Bologna 4-1 (4-0)
Genova, Luigi Ferraris, 30 ezer néző. Vezette: Saccani
Gól: Pazzini (7.), Mannini (17., 33.), Ziegler (26.), illetve Osvaldo (62.)
Kiállítva: Di Vaio (27.)
Sampdoria: Castellazzi – Stankevicius, Lucchini (Accardi, 79.), Rossi, Zauri – Mannini, Poli (Tissone, 46.), Palombo (Franceschini, 87.), Ziegler – Cassano, Pazzini.
Bologna: Viviano – Zenoni, Britos (Moras, 61.), Portanova, Lanna – Vigiani, Mudingayi, Guana, Valiani (Adailton, 69.) – Zalayeta (Osvaldo, 61.) – Di Vaio.

Inter-Catania 2-1 (2-0)
Milánó, Giuseppe Meazza, 57 745 néző.
Vezette: Giannoccaro
Gól: Muntari (13.), Snejder (31.), illetve Mascara (84., 11-esből).
Inter: Julio Cesar – Maicon, Cordoba, Lúcio, Chivu – Zanetti, Vieira, Muntari (Krhin, 86.) – Sneijder (Sztankovics, 73.) – Eto’o (Materazzi, 88.), Balotelli.
Catania: Campagnolo – Potenza, Spolli, Silvestre, Capuano – Carboni, Biagianti (Mascara, 46.) – Izco (Ledesma, 46.), Delvecchio (Plasmati, 76.), Llama – Morimoto.

Az élcsoport:
1. Inter 22 pont, 2. Sampdoria 20, 3. Juventus 15 (12-7, 8 mérkőzés), 4. Fiorentina 15 (8-5, 8), 5. Parma 14 (8), 6. Genoa 13 (8), 7. Palermo 12 (11-9, 8), 8. Milan 12 (6-8, 8)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik