Élet-Stílus

Herczeg: nem kell szégyenkeznünk – videó

A DVSC a harmadik Bajnokok Ligája-mérkőzésén három gólt rúgott a Fiorentinának, mégis kikapott 4-3-ra. A klub menedzsere, Herczeg András úgy érzi, a vereség ellenére nincs miért szégyenkeznünk.

„Nagy meccset játszottunk a Fiorentinával – kezdte Herczeg András. – Ha valaki a mérkőzés előtt azt mondja, hogy rúgunk három gólt, mégsem nyerünk, nem hittem volna el. Ennek a kiváló olasz csapatnak a kapujába háromszor betalálni nem kis dolog, de van hiányérzetem, mert az első félidőben védekezésben olyan hibákat követtünk el, amelyeket egy ilyen kaliberű ellenfél könyörtelenül kihasznál.”

„Az első húsz percben keveset ütköztünk, és kevés labdát szereztünk, elvesztettük az egy-egy elleni párharcokat, a vendégek pedig éltek a lehetőségekkel. A szünet után már agresszívabbak voltunk, jobban felvállaltuk a támadásokat. Sajnálom, hogy nem sikerült hamarabb berúgni a harmadik gólt, mert akkor talán a pontszerzés is összejött volna. Ez egy olyan találkozó volt, amely után nem kell szégyenkeznünk.”

„Az maradt nekünk, hogy a Fiorentinának gratuláljunk. Sokat lehet tanulni az ilyen mérkőzésekből, remélem, nem követjük el a jövőben azokat a hibákat, amelyeket ezen a találkozón vétettünk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik