Élet-Stílus

Nem tér vissza a kokainozó Hingis

Lejárt a két évre szóló fegyelmi büntetése, Martina Hingis mégsem tervezi, hogy belga pályatársaihoz, Kim Clijstershez és Justine Heninhez hasonlatosan újrakezdje teniszkarrierjét.

“Nem, nem, nem, egészen bizonyos, hogy nem térek vissza – nyilatkozta a volt svájci világelső a L’Equipe-nek. – Ez nem úgy van, hogy csak csettintesz egyet, és azt mondod, gyerünk, és játsszunk az Ausztrál Openen.”

Visszatérés kizárva (MTI/EPA)

Visszatérés kizárva (MTI/EPA)

Hingis elvben most indíthatná el újfent élversenyzői pályafutását, miután lejárt két évre szóló fegyelmi büntetése. A 29 esztendős exklasszis játékost 2008 januárjában tiltották el, 2007. október 1-jéig visszamenőleg, miután Wimbledonban, az angolok nyílt bajnokságán elvégzett doppingteszt kokain nyomait mutatta ki nála.

Pár évvel korábban, 2003-ban már egyszer szögre akasztotta a teniszütőt a szlovák születésű játékos, de három évvel később visszatért, és eltiltásáig újra beküzdötte magát a világranglista első 10 helyezettje közé.

Egy nappal az eltiltása lejárta előtt doppingellenőrök látogatták meg Hingist. “Nyilván azt hitték, hogy másodszor is vissza fogok térni a teniszpályákra” – mondta a svájci teniszező, aki elárulta, hogy a jövőben inkább a szenvédélyének hódol, és négy lovával tölti az idejét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik