Élet-Stílus

A legszebb gólért jár a Puskás-díj

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) megalapította a Puskás-díjat, amelyet minden évben a legszebb gólt szerző - férfi vagy női - játékos kap majd meg.

A Puskás Ferencről, az Aranycsapat kapitányáról elnevezett díjat az a férfi vagy női játékos kaphatja meg a nemzetközi szövetség évadzáró gáláján, aki a legszebb gólt szerezte.

„Fontos megőrizni azoknak a klasszisoknak az emlékét, akik beírták nevüket a sportág történelmébe. A FIFA boldog, hogy ezzel a díjjal adózhat Puskás emlékének” – mondta Joseph S. Blatter, a nemzetközi szövetség elnöke a legendás játékosról elnevezett akadémián tartott sajtótájékoztatón, Felcsúton.

Puskás Ferenc özvegye és Blatter (MTI)

Puskás Ferenc özvegye és Blatter (MTI)

Öcsi bácsi özvegye köszönetet mondott a díj megalapításáért, és megjegyezte: bízik abban, hogy a győztesek nagyon büszkék lesznek majd a Puskás Ferenc-díjra, azokra pedig a szurkolók.

A legszebb gólra – tíz közül – a FIFA weboldalán lehet majd szavazni november második felében, és a győztes nevét rávésik a Puskás-díjra, amelyet a legpazarabb találat szerzője FIFA december 21-én esedékes gáláján vehet majd át először.

Az elismerésre pályázó gólnak – illetve szerzőjének – több kritériumnak kell megfelelnie: az alap, hogy szép legyen, másfelől nem előzheti meg az ellenfél hibája; és azt is figyelembe kell venni, hogy a gól milyen mérkőzésen esik.

Nem mellékes tehát, hogy valaki NB I-es bajnokin vagy BL-döntőben talál-e be ollózó mozdulattal. S az sem mindegy, hogy ki szerzi azt a bizonyos gólt, ugyanis csak feddhetetlen sportember kaphatja meg a díjat, amelynek odaítélésénél 2008 júliusától 2009 júliusáig esett gólokat veszik majd figyelembe.

reakciók

Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja: “Nagyszerű kezdeményezés, amely méltó emléket állít a világ egyik legnagyszerűbb labdarúgójának. Élmény volt vele egy csapatban játszani.”

Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa: “Hatalmas büszkeség ez az egész labdarúgó-társadalomnak és Magyarországnak, mert a leghíresebb magyar neve örökre fennmarad az utókornak. A neve önmagában rangot ad a díjnak, s aki elnyeri, nagyon büszke lesz rá”.

Szepesi György, az MLSZ tiszteletbeli elnöke: “Puskás Öcsi számos szépségdíjas gólt szerzett pályafutása során. Ha ez az elismerés létezett volna korábban, maga is jó eséllyel pályázott volna rá, így rászolgált, hogy ezt a díjat róla nevezzék el”.

Egervári Sándor, a vb-bronzérmes U20-as válogatott szövetségi edzője: “A Puskásról elnevezett díj az egész magyar labdarúgás büszkesége. Nagyon jól estek Blatter szavai, amelyekkel sikeresen szerepelt csapatomat méltatta beszédében”.

Gellei Imre korábbi szövetségi kapitány, a Paks vezetőedzője: “Fantasztikus elismerés ez, és Puskás Öcsi rá is szolgált, mert igazi legenda volt játékosként, edzőként, a pályán és a pályán kívül egyaránt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik