Élet-Stílus

Oda a Juventus veretlensége – videó

Két döntetlen és négy győzelmet követően szenvedett vereséget a bajnokságban a Juventus. A torinóiak a tabella első helyét is elbukták, lemaradásuk kétpontos a címvédő Inter és a Sampdoriával szemben.

Remek lehetőséget szalasztott el a Juventus csapata, hiszen a Palermo idegenbeli legyőzésével Ciro Ferraráék átvehették volna a vezetést a tabellán. A feladat nem is tűnt nehéznek, hiszen a palermóiak a középmezőny végén tanyáztak, és múlt héten szerezték első idegenbeli pontjaikat.

Ehhez képest a Juventusnak esélye sem volt, a hazaiak az első félidőben lerohanták ellenfelüket. Buffon kis híján fél perccel középkezdés után kapitulált, és a szicíliaiak a folytatásban is sokkal veszélyesebben támadtak. Az uruguayi Cavani félóra alatt háromszor hibázott ordító helyzetben, majd a 37. percben irtózatosan nagy gólt lőtt a rövid felső sarokba.

Percekkel később el is dőlt a mérkőzés: egy felívelt szabadrúgásra rosszul mozdult ki a Juve-védelem, az egyedül maradt Simplicio közelről nem hibázott.

A fordulás után magasabb fokozatba kapcsolt a Juventus, beszorította ellenfelét, de csak nagy ritkán, többnyire rögzített helyzetből veszélyeztetett. A Palermónak a védekezés mellett kontrákra is maradt ereje, gól azonban már nem született, így oda lett a Juventus veretlensége.

serie a, 7. forduló

Palermo-Juventus 2-0 (2-0)
Gól: Cavani (37.), Simplicio (42.)

Korábban:
Fiorentina-SS Lazio 0-0
AS Roma-Napoli 2-1
Atalanta-AC Milan 1-1
Bologna-Genoa 1-3
Cagliari-Chievo 1-2
Sampdoria-Parma 1-1
Siena-Livorno 0-0
Internazionale-Udinese 2-1
Bari-Catania 0-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik