Élet-Stílus

Ég a Milan, gólképtelen a Fiorentina – videó

A Debrecen soron következő BL-ellenfele, a Fiorentina gólnélküli döntetlent játszott hazai pályán a Lazióval. A Milan kis híján emberelőnyben szenvedett vereséget, Ronaldinho a hajrában legalább egy pontot megmentett.

Folytatódik az AC Milan mélyrepülése, az elmúlt hetekben rengeteget kritizált Leonardo posztja a kispadon egyre bizonytalanabb. Pedig a hétközi BL-blamát követően papíron nem lett volna nehéz dolga a Milannak, hiszen az utolsó előtti helyen álló Atalantához látogatott.

A hazai együttes Tiribocchi lövésével előnybe került, ráadásul még az első félidőben megkapta a második sárgáját Radovanovic. A milánóiak 50 percig emberelőnyben futballoztak, de esélyük sem volt mind a három pont megszerzésére. A szünetben becserélt Ronaldinho egy szép labdalevétel után a tizenhatoson belülről mentett pontot a csapatának.

A Fiorentina azt a Laziót fogadta, amely az utóbbi öt bajnokijából egyet sem nyert meg. A firenzeiek mérlege is sima hazai sikert ígért, Gilardinóék a 7. fordulóig nullára hoztak az otthoni meccseket. Gólt ezúttal sem kaptak, de mivel nem is lőttek, maradtak a tabella negyedik helyén.

Az élen továbbra is az Udinesét verő Inter áll, miután a Sampdoria csak döntetlenre végzett az újonc Parma ellen. Jose Mourinho csapata jobb gólkülönbségével előzi meg a genovaiakat. Az esti órákban a Juventus átveheti a vezetést, amennyiben győz a Palermo vendégeként.

serie a, 7. forduló

Fiorentina-SS Lazio 0-0

AS Roma-Napoli 2-1 (1-1)
Gól: Totti (37., 63.), illetve Lavezzi (25.)

Atalanta-AC Milan 1-1 (1-0)
Gól: Tiribocchi (21.), illetve Ronaldinho (83.)
Piros lap: Radovanovic (39., Atalanta)

Bologna-Genoa 1-3 (0-2)
Gól: Di Vaio (85., 11-esből), illetve (Kharja (10., 11-esből), Sculli (35.), Zapater (90.)
Piros lap: Mesto (53., Genova)

Cagliari-Chievo 1-2 (1-1)
Gól: Matri (38.), illetve Marcolini (41., 71.)

Sampdoria-Parma 1-1 (1-1)
Gól: Pazzini (23.), illetve Galloppa (30.)

Siena-Livorno 0-0
Piros lap: Marchini (38., Livorno)

Később:
Palermo-Juventus 20:45

Szombati meccsek:
Internazionale-Udinese 2-1
Bari-Catania 0-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik