Élet-Stílus

Ősszel is féláron fürödhetünk

Október elejétől több népszerű budapesti fürdőbe is fél áron lehet ellátogatni. Aki munka után látogatna el valamelyik budapesti fürdőbe, szintén kedvezményt kap.

A két éve nagy sikerrel működő Strandváró program folytatásaként október 5-től elindul a Fürdőváró program, vagyis minden hétköznap más fürdőben lehet 50 százalékos kedvezménnyel jegyet váltani:

hétfőn: a Dagály fürdőben
kedden: a Szt. Lukács Gyógyfürdőben
szerdán: a Dandár Gyógyfürdőben
csütörtökön: a Szt. Gellért Gyógyfürdőben
pénteken: a Csillaghegyi Strandfürdő és Uszodában

A kedvezményes jegyet az egész napos hétvégi kabinos, illetve szekrényes ár feléért lehet megvásárolni. A belépők egész napra érvényesek. (Munkaszüneti napokra az akció nem vonatkozik.)

Hosszabbított nyitva tartás

Aki munka után látogatna el valamelyik budapesti fürdőbe, szintén kedvezményt kap. Ahogyan nyáron is, október 5-től zárás előtt három órával minden hétköznap 25 százalékkal olcsóbban lehet délutáni jegyet vásárolni.

Ugyanakkor a Budapest Gyógyfürdői Zrt. a hozzá tartozó fürdőkben meghosszabbítja a nyitva tartást, hétköznap és hétvégén is egységesen este 8 óráig – szintén október 5-től. A Széchenyi fürdő továbbra is este 10 óráig várja a vendégeket, de ott is érvényes a délutáni jegy. Nem változott a Dandár fürdő nyitva tartása.

A hétvégi jegyek egységesen 100 forinttal drágábbak lesznek.

Jön a családi nap

A Gellért fürdő október 11-től családi napot hirdet vasárnaponként. A szokásostól eltérően mindenki számára látogatható lesz a férfi és a női termálfürdő is, ezért a koedukált fürdőzéshez fürdőruha viselése kötelező. A négy nagy termálmedence hőfoka és a szaunák hőmérséklete különböző lesz, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. Ezeken a napokon az utalványos betegellátás szünetel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik