Élet-Stílus

Czink elődöntős Quebecben

Czink Melinda túljutott a negyeddöntőn a Quebec Cityben zajló női tenisztornán, miután vezetésénél az első kiemelt orosz Nagyja Petrova feladta a mérkőzésüket.

Czink Melinda az első helyen kiemelt, a világranglista 12. helyén álló orosz Nagyja Petrovával találkozott 220 ezer dollár összdíjazású, keménypályás torna negyeddöntőjében.

Czink a rövidítést megnyerte került lépéselőnybe azután, hogy az első szett során mind a ketten hozták saját szervajátékaikat. Olyannyira magabiztosan adogattak, hogy a tizenkét játék során egyetlen bréklehetőség sem akadt – sem itt, sem pedig ott.

A mérkőzés az első játszma után véget is ért, miután az orosz játékos jelezte, hogy vírusos megbetegedése, rosszulléte miatt befejezi a találkozót.

Czink 43 percet töltött a pályán pénteken (MTI/EPA)

Czink 43 percet töltött a pályán pénteken (MTI/EPA)

A rangsorban 52., a tornán ötödikként rangsorolt Czink a kanadai Aleksandra Wozniakkal találkozik az elődöntőben, s optimistán várhatja mérkőzést, miután korábban háromszor már legyőzte aktuális riválisát. A másik ágon a cseh Lucie Safarová és a német Julia Görges csap össze a döntőbe jutásért.

Québec City, női torna, negyeddöntő:
Czink (magyar, 5.)-Petrova (orosz, 1.) 7:6 – feladta
Wozniak (kanadai, 3.)-Kudrjavceva (orosz) 6:1, 6:1
Safarova (cseh, 4.)-Mattek-Sands (amerikai) 6:3, 6:4
Görges (német, 8.)-Osterloh (amerikai) 6:2, 6:4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik