Élet-Stílus

A Veszprém nyerte a Szuperkupát

A bajnok és kupagyőztes MKB Veszprém nyerte az első alkalommal kiírt férfi kézilabda Szuperkupát, miután Kecskeméten három góllal legyőzte a Szegedet.

Az első kilenc percben felváltva estek a gólok, aztán Peric védéseinek köszönhetően lépéselőnybe került az esélyesebb Veszprém, de elhúzni nem tudott. Rendezte sorait a rivális, az egyenlítésazonban sokáig – egészen a 19. percig – váratott magára. Mivel a fordítás sehogy sem sikerült a Tisza-partiaknak, jött az időkérés, ám ez sem segített. Sőt, a Veszprém elment három góllal, amiből aztán kettőt megtartott a szünetig.

Dejan Perics vette át a serleget (MTI)

Dejan Perics vette át a serleget (MTI)

A folytatásban több ziccert is kidolgozott a bajnok, az irányzékkal azonban sokszor baj volt. Marjanac remeklései arra voltak jók, hogy ne szakadjon le a Szeged. Állandósult a két-három gólos különbség, de amikor a Veszprém „elővette” a frissen igazolt, remekül lövő Terzicet, 18-14 lett az állás.

Az utolsó negyedóra 20-16-os veszprémi előnyről indult, és ebben a szakaszban már kiütközött, hogy a szegediek tartalékosak, és nem bírják a rivális által diktált iramot.

Gyorsan 23-16-ra módosult az állás, és ekkor a játék minden elemében jobb volt a Veszprém. A biztos vezetés tudatában az MKB kiengedett, és így faragott hátrányából a Pick. A veszprémiek végül három góllal nyertek.

Budapest Bank Szuperkupa:
MKB Veszprém-Pick Szeged 25-22 (13-11)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik