Élet-Stílus

Tarlós: vagy a város vagy az új mertó leáll

Tarlós István a fővárosi közgyűlés ellenzéki frakcióvezetője szerint a mérnöki szemlélet teljes hiányának bizonyítéka az újabb pofon a metrónak.

A politikus annak kapcsán nyilatkozott az FN.hu-nak, hogy az unió 56 milliárddal kevesebbel finanszírozza a négyes metró építését.

Várható volt, ami történt, már fél éve sejthető volt, hogy a 11 szabálytalan szerződést kiveszi az EU. Hasonló eset miatt már bűntettek nagyberuházást, a csepeli szennyvíztisztító egyik átemelőjének közbeszerzése miatt bukott 12 milliárdot – mondta az FN.hu-nak Tarlós István.

Az esetek egyre csak összeadódnak, a jelenlegi az unió által visszatartott 56 milliárdos összeg, a BKV idei hiánya kétharmadának felel meg. Az idén felvett hitelekkel együtt, kezelhetetlenné válhat a helyzet. Jelenleg 300 milliárd forint hiányzik a főváros költségvetéséből. A város ellehetetlenült költségvetése időzített bomba, amely a jelenlegi feltételekkel, két éven belül robban és összeomolik.

A kormány éppen tegnap jelezte nem ad pénzt a BKV-nak, miért adna a metróberuházásra? – mondja. A korábban kommunikáltakból, miszerint a főváros, amit most elveszít, azt majd a metróberuházás második szakaszán (a Baross tér- Bosnyák tér) visszaszerzi szintén nyilvánvalóan nem igaz.

Erre a szakaszra jelenleg nulla forint van, az EU nem is foglalkozik ezzel a szakasszal. Ennek a kudarcnak az egyik indirekt beismerése, hogy elkezdték felújítani a Thököly utat a vágányokkal együtt, sejthetően a fentiekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik