Élet-Stílus

Fociháború London utcáin – videó

Az interneten és mobiltelefonokon, tudatosan szervezték az utóbbi évtizedek legsúlyosabb londoni futballzavargását, amelyben többen súlyosan megsérültek.

A hetvenes-nyolcvanas évek véres összecsapásait idéző incidens a West Ham United és a Millwall kedd esti angol ligakupa-mérkőzésén történt, miután a West Ham pályáját a meccs alatt három ízben is több százan elözönlötték a nézőtérről, majd a két csapat szurkolótábora összeverekedett.

Az éjszakai utcai zavargássá fajult tömegverekedés során egy személyt megkéseltek; ő azóta is kórházban fekszik. Sokan tégláktól, palackoktól, sőt pubokból kilopott darts-nyilaktól szenvedtek sérüléseket.

Csütörtöki londoni sajtóbeszámolók szerint a futballhuligánok előzőleg alaposan megszervezték a csatát. A The Sun – a legnagyobb brit bulvárlap – idézi az egyik fő bajkeverő internetes üzenetét, amely úgy szólt, hogy “botokat hozzatok, a kölyköket pedig hagyjátok otthon”.

A West Ham és a Millwall híveinek gyakran gyűlöletbe átcsapó rivalizálása az 1920-as évekig nyúlik vissza, és a csütörtöki The Times szerint sokan megkérdőjelezik, hogy ennek ismeretében elégségesek voltak-e a mérkőzés előtt meghozott biztonsági intézkedések. A vezető brit lapnak nyilatkozó szurkolók szerint például hiba volt este megtartani a meccset, mert ez lehetővé tette, hogy sokan egész napos italozás után érkezzenek a stadionhoz. A két klub csapatainak korábbi mérkőzéseit általában napközben, dél körül rendezték.

A lap felidézi, hogy az angol labdarúgó szövetség (FA) szeretné elnyerni a 2018-as világbajnokság rendezési jogát. Félő, hogy a történtek kárt okoznak az ország megítélésében – írta a csütörtöki The Times.

A kommentár kiemeli azonban azt is, hogy hosszú évek óta nem volt olyan alacsony a futballhoz köthető erőszakcselekmények száma, mint mostanában. A tavaly zárult szezonban elérte a 37 milliót az összesített nézőszám az angol és a walesi stadionokban, ám mindössze 3842 személyt vettek őrizetbe a meccsek alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik