Élet-Stílus

Elismerés Massa magyar gyógyítóinak

A köszönet jeleként elismeréseket adtak át azoknak a magyar szakembereknek, akik részt vettek Felipe Massa mentésében, gyógyításában és ápolásában, miután a brazil Forma-1-es pilóta baleset szenvedett a Magyar GP időmérőjén.

A Ferrari versenyzője a Magyar GP időmérő edzésén szenvedett súlyos koponyasérülést, miután fejen találta a szintén brazil Rubens Barrichello autójáról leszakadt acélrugó, és kocsijával 190 kilométer/órás sebességgel a gumifalnak csapódott.

Koponyatöréssel szállították az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) intenzív osztályára, ahol még aznap megoperálták. A 28 esztendős versenyzőt augusztus 3-án engedték haza.

Már csak rossz emlék Massa balesete

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum épületében rendezett hétfői ünnepségen jelen volt Szekeres Imre honvédelmi, Székely Tamás egészségügyi miniszter, Ricardo Leyser Goncalves, a brazil sportminisztérium államtitkára és Brazília nagykövete is.

Zsiros Lajos (b) főorvos átveszi kitüntetését (MTI)

Zsiros Lajos (b) főorvos átveszi kitüntetését (MTI)

Goncalves beszédében úgy fogalmazott: a brazil nép köszönetét is elhozta, majd emlékeztetett Ayrton Senna tragédiájára, amelyre Massa sokkoló balesete emlékeztette a brazilokat.

„Hála a Magyar Nagydíj szervezőinek és a magyar állam segítségének, de elsősorban a szakmai hozzáértésnek, boldog fejezettel zárult le egy rossz történet” – mondta Goncalves.

Elismerésben részesült többek között Bazsó Péter, az ÁEK orvos igazgatója, Zsíros Lajos orvos ezredes, főorvos, a Magyar Honvédség fősebésze, Grósz Andor professzor, a kórház katonai főigazgató-helyettese, Veres Róbert, az ÁEK idegsebészeti osztály osztályvezető főorvosa és Szilvásy István, a kórház főigazgatója, illetve Massa ápolásában közvetlenül részt vevő további orvosok, szakápolók és a Magyar GP-n közreműködők.

Az elismerések átadása után felolvasták Massának és Bernie Ecclestone-nak, az F1 jogtulajdonosának a köszönőlevelét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik