Élet-Stílus

Schumacher nem tér vissza

Korábbi nyaksérülésére hivatkozva mégsem tér vissza a Forma-1-be a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher. Az istálló nem sokkal később bejelentette, hogy az olasz Luca Badoer ül Massa autójába jövő vasárnap.

“Hétfő este értesítettem a Ferrari elnökét, Luca di Montezemolót és a csapatfőnök Stefano Domenicalit arról, hogy nem tudom helyettesíteni Felipe Massát. Mindent megpróbáltunk, de terhelésre a nyaki fájdalmaim felerősödtek” – írja a 40 éves német pilóta hivatalos honlapján.

A hétszeres világbajnok mindenáron szeretett volna újra
versenyezni, de néhány napja bevallotta, hogy a mugellói teszt során szúrást érzett a nyakában: „Csak akkor indulok a futamon, ha teljesen
egészségesnek találnak a szakemberek” – mondta Schumi, de a hétfői vizsgálatok sem mutattak javulást.

Schumacher nem tér vissza 1

A Forma-1-ben hétszeres világbajnok februárban egy Honda superbike tesztelése során
bukott. A baleset körülményeiről és következményeiről nagyon keveset
tudni, Schumacher ezúttal sem szolgált konkrétumokkal: “A bukásom során elszenvedett törések következményei súlyosabbak, mint gondoltam, a nyakam nem bírja a terhelést.”

Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke csalódottan nyilatkozott a hír kapcsán: „Boldogtalan vagyok, hogy Michael egy egészségi probléma miatt nem versenyezhet újra. Az elmúlt napokban örömmel tapasztaltam az erőfeszítéseit és rendkívüli elszántságát, amely nemcsak a csapatot, hanem a szurkolókat is magával ragadta. A visszatérése kétségtelenül jót tett volna a Forma-1-nek, és biztos vagyok benne, hogy ismét a győzelem esélyével szállt volna harcba. A Ferrari és a rajongók nevében köszönöm az elhivatottságát, amelyet a mostani körülmények között is megmutatott.”

Az olaszokkal öt világbajinoki címet nyerő Schumacher július 29-én közölte,
hogy beszáll a Ferrariba, miután a brazil Felipe Massa súlyos
fejsérülést szenvedett a Magyar Nagydíj július 25-i időmérő edzésén. A maranellói istálló a nyilatkozat után nem sokkal bejelentette, hogy a 38 esztendős olasz Luca Badoer ül Massa autójába jövő vasárnap a valenciai Európa Nagydíjon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik